Mozgalmas hétvégénk volt, szombaton Szana és Kornél futott be 50 kisbála szalma, egy nagy láda kutyatáp meg cicaalom társaságában; külön köszönet illeti őket, mivel most nem hoztak kutyát (anno ők fuvarozták fel az akkor még lelkironcs Slambucot.)

Vasárnap csoportos megszállás következett Pacibáék és Anyuék jóvoltából, nagy köszönet nekik is a feljövetelért, jó társaságért, hűtőfeltöltésért, fuvarért, továbbá a további nagyköszönetes lista:
-Anitának a 10 zsák Marstall-müzliért;
-Öcsigazdi-Noéminek a különböző felszerelésekért és lóvarró-szettért;
-Fedák Krisztának a TordasZoo-tól a cicabudiért;
-Kittának a zakutanyasi pakkért (csoki, lókötszer :) ))
-Börninek a felszerelésekért, ill. a hatalmas-gyönyörű könyvért a lipicaiakról és a Bécsi Spanyoliskoláról; „sajnos” az efféle olvasnivalók mindig is a gyenge pontjaim közé tartoztak/tartoznak.

Megint elkezdtem rendszeresen lovagolni - ez a kényszer két-három havonta erőt vesz rajtam, és tart mondjuk addig, míg leszállok a lóról az első szeánsz (=letöfögés a faluba) után. Most igenis komolyan veszem a dolgot, ma is ültem Nyühösön (le kellett mennem a postára), és holnap is fogok, bár az elsődleges motiváció az, hogy csak holnap lesz házitepertő a boltban (lovas szakkönyv, csoki és nyomigebék mellett a sokadik gyengém), gyalogolni meg túl lusta és csípőfájós vagyok. Ráadásul Nyüzügére is ráférne a rendszeres munka, egy cseppenetnyit hisztérikus a drága; odafelé még csak-csak viselkedik, de hazafelé már nagyon nagy a mehetnékje. Ha meg akarok állni pl. két szót váltani valakivel, Nyüzüge fél másodperc alatt felszívja magát és nekiáll szemkidüllesztve pörögni meg ágaskodni, ami ronda dolog még egy hányattatott előéletű lótól is (még azt se mondhatja, hogy tépem a száját, egy szál kötőfék van a fején.) Ugyanakkor a falubeliek körében sokat dob az imidzsemen, hogy nem esek le, isten tartsa meg a jó szokásomat.

Akinek tanyanapló-elvonási tünetei voltak, az kivételesen inkább az Invitelt szidja, mintsem engem, teljesen meg van hülyülve a netem.