|
magyar english

2010. július 19, hétfő, 11:08


Sűrű volt a program szombaton; a MAPE (Magyar Patkolókovácsok Egyesülete) jóvoltából markos kovácslegények szállták meg a tanyát, és sitty-sutty megkörmölték a nyomiménest, meg bónusznak Citromot is.







Traccs néha úrihölgyesen hisztizett egy kicsit,



Koksznak igénye támadt némi fülcsavargatásra,



...de összességében nagyon jól viselkedtek a gebbencsek.









Mérsékelt tisztelet a kivétel Amálkának, akit a múltkori tapasztalatokból okulva (a kovács puszta látványától teljesen megbolondult) direkt bebódítottunk jó előre. Állt is szépen a harmadik lábáig, (az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy akkor sem mindig tökéletesen...)





de a negyediknél már elfogyott a türelme, és igen gané módon nekiállt rugdalózni, kiérdemelve az orrára biggyesztett pipát, ami nem igazán gátolta a géppuskaláb-bemutatóban.





Végül már mindenféle köteles trükkel kellett felcsalni a lábacskáját, de győzött a szakértelem, és Amálka patái bizony rendbe lettek szedve.



Hogy a tanyasi vénségek (itt kivételesen nem magamra gondolok) ne ússzák meg ilyen könnyen, dr. Kovács Rezső jóvoltából megejtettük az esedékes fogreszelést is, az áldozatok: Cica, Ozzy, Lambi és Rozi. A képen a kedves olvasó megcsodálhatja Lambi szájterpesztős mosolyát, mely széles ugyan, de a legkevésbé sem őszinte... Viszont a fogreszelésre sajna szükség van, hiszen a helytelen kopás miatt kialakuló éles részek fájdalmassá teszik a rágást.





Mint a mellékelt ábra mutatja, Artin és Aurél jóvoltából folytatódik a Zakumentumfilm (újabb nevén a Ló-budget) forgatása is, a szombati nap szösszenetei a héten felkerülnek Artin oldalára.



Nagyon szépen köszönjük a segítséget a MAPE csapatának, Bálint Péternek, Czirok Dávidnak, Luigics Gábornak, Ormándi Zsoltnak, Resch Gábornak, Szöllősi Csabának, az üllői Nagyállatkórház két állatorvosának, dr. Gligor Noéminek és dr. Kovács Rezsőnek, és összességében az ötletet és a szervezést Ormándi Zsoltnak!




Tanyanapló

2010. március 25, csütörtök, 20:54
"Apró" programváltozás: ma délután hívtak telefonon az egri tévétől, hogy a szombatra tervezett menhelysegítő napja tolódik, mivel az egri ralli borította a forgatókönyvet, és nemigen lehet majd közlekedni. Sebaj, ha valaki más irányból jönne, az ideér, mi biztosan itt leszünk és dolgozunk.
» tovább

2010. március 25, csütörtök, 13:26
A mai program udvartakarítás - kutyagumiszüret, elszórt széna, fűrészpor összehúzása és elégetése. Na, ki segít még a szokásos asszisztencia mellett?...
» tovább

2010. március 24, szerda, 23:01
És egy programajánlat a hétvégére: a TV Eger segítő napot szervez a Zakuszka-tanyára.
» tovább

2010. március 24, szerda, 20:23
Reggeli abrakolás...
» tovább

2010. március 23, kedd, 21:30
Rendben túl vagyunk a bélyegzésen - 5 tanyalakó, Café, Koksz, Lecsó, Ribic és Trabi lett besütve, ill. további 5 lószág kapott azonosító lapot a lóútlevél kiváltásához.
» tovább

2010. március 22, hétfő, 21:56
Az előírt pihenés helyett reggel héttől rohangáltam, fene se bír magával ilyen gyönyörű időben. Szénázás, abrakolás, szezon előtti legelőszemle a szokásos díszkísérettel.
» tovább

2010. március 22, hétfő, 09:25
Nincs mese, itt a tavasz. Lószőr repül mindenütt, a vénségeket napközben ki lehet csomagolni a takaróból, esténként vacogósan ugyan, de felzendül a békakoncert a tavacska felől, és mirelit éjjelilepkék gyűlnek a lámpa köré melegedni.
» tovább

2010. március 20, szombat, 09:04
A kennelben, ahová Izáékat beköltöztettük, az öt kutyára hat kutyaház jut. Az őslakosok, Span, Macesz és Stopli össze-vissza költözködnek, senkinek nincs "saját" háza, nem kellett azon aggódni, hogy esetleg balhé tör ki, mert nem jut mindenkinek éjszakai vacok. » tovább

2010. március 19, péntek, 22:41
Hogy a Paradió-rajongók ne maradjanak kép nélkül...
» tovább

2010. március 19, péntek, 20:29
Két legújabb, extracsúf, ütött-kopott kutyánk megérkezett ma délután, nagy köszönet Dórinak és Petinek a fuvarért, valamint a Lelencnek, hogy a kutyáknak eddig gondját viselték, és átvállalták tőlünk a budapesti karanténoztatás és szükséges beavatkozások (ivartalanítás, chip, stb.) költségeit.
» tovább
«« Első oldal      « Előző oldal      Következő oldal »     Utolsó oldal »»
© 2007-2009.  Várkonyi Andi - Minden jog fenntartva! - Login