2007. július 31, 10:32, kedd




Ihaj-csuhaj, Csiriz egyedül eszik! Vagy legalábbis kezd ilyen jellegű tendenciát mutatni.
Az etetések úgy néznek ki, hogy kinyitom a kalitka ajtaját, Csiriz kiröppen a kezemre, buzgón magyaráz, míg leülök vele az ágyra. Egy kis csészében szoktam beáztatni a kajáját, amit a jobb kezemben tartok, Csiriz közben ül a mutatóujjamon és követeli a csipeszt, amit én bal kézzel engedelmesen be is vetek, és tolom a csőrébe a verébkosztot, néha kiprovokálva, hogy ő nyúljon érte. Pár napja már próbálkozott valami bizonytalan csipegetéssel, és ma reggel végre magától lenyúlt a csészébe is, felcsippentve néhány falatot/csipetet. Étkezés után fel szokott röppenni a fejemre (ezt biztonsági okokból továbbra sem szeretem), onnan továbbmegy a szekrényre vagy a karnisra, előbb-utóbb vissza a kezemre, aztán ha felfordítom a tenyeremet, belekuporodik, mint egy fészekbe, és elalszik. Ha visszarakom a kalitkába, nem tiltakozik, szerencsére egyáltalán nem szokott vergődni meg a rácsnak csapódni, de ha látja, hogy kiengedés következik, izgatottan röpköd az ajtó előtt, akkor is, ha fél perce raktam vissza teli beggyel. Ráadásul egyre jobban érdeklődik a szobában grasszáló legyek iránt, jó lenne, ha kiképezné magát légyvédelmi elhárításra, különös tekintettel arra, hogy miatta nem használok a szobában légyirtót, és még a ragacs-csapdát is leszedtem, nehogy Csiriz a repülőgyakorlatok közben véletlenül nekimenjen és felragassza magát a név kötelez-alapon.   Csirizt azért jó fényképezni, mert a fotón ugyan nem sokat látni belőle, viszont az sem feltűnő, hogy koszos a körmöm...   Csiriz  
<< Képek a hétvégi hepajról (cenzúrázott változat) Café beindult! >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)