2007. szeptember 14, 00:35, péntek




Úgy érzem magam, mint egy agyonhasznált felmosórongy az utolsó bevetés után.
Ez volt az év legramatyabb éjszakája, nem aludtam egy percet sem (nem is ezzel volt a baj...) Reggel eltemettem Jodát, még kicsit nyűglődtem, aztán lefeküdtem aludni - másfél óra múlva fel is kelhettem, hozott némi pénzt a postás. Isten tartsa meg a jó szokását, különös tekintettel az időzítésre; tegnap gyakorlatilag az utolsó kéznél levő petákomat is kifizettem Joda kezelésére, az utolsó 500 Ft összekaparásánál már nem voltam meggyőződve arról, hogy nem kell pironkodva bevallanom: most nem fogom tudni kifizetni. Szerencsére végül összejött annyi, amennyi kellett, de csak azért, mert a hétvégén végre előástam az íróasztalomat a romok alól, és összeszedtem a vázlatok, ceruzák és társaik között bújkáló aprópénzt, így aztán a postás érkezéséig volt is teljes 109 jó magyar forintom.   Nem tudtam visszaaludni, ezért trágyahordásba fojtottam nem létező energiatúltengésemet, szépen kipucoltam a karám első felét (bár ezek a tapintatlan gebék úgyis telibe tojják az egész placcot reggelre), és sötétedés előtt felültem Caféra egy kis terápiás öszvéregelésre a legelőn, ahol is találkoztunk egy elhalálozott őzbakkal. Nem tudom, mióta lehet ott, a bálák pont takarták, én meg nem sűrűn járok hátra, valószínűleg a tegnapi lövöldözés áldozatául esett szegény, bár optimálisabb helyet is választhatott volna a kimúlásra. Nem tudtam, kinek kell szólni, így írtam egy smst a közelben lakó barátnőmnek, aki szólt az illetékes vadásznak, aki szólt xyz-nek, az őzbak persze azóta is ott van (igaz, attól nem kell tartani, hogy elszalad.)   Én meg már olyan fáradt vagyok, hogy aludni se tudok, optimális állapot. A két kismacska szokás szerint itt fetreng rajtam, a cirmos felfedezte, hogy a kenguruzsebes pulóver a világ legpraktikusabb viselete, az este túlnyomó részében egy elégedett macska feje lógott ki az egyik oldalamon, a farka meg a másikon. 
<< 2007. szeptember 14, 11:17, péntek 2007. szeptember 13, 05:04, csütörtök >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)