2007. szeptember 22, 23:49, szombat




Általában igyekszem magamat teljesen elhatárolni a külvilág híreitől (se tévé, se újság, se rádió, se netes hírportál), ez olyan jól sikerült, hogy tegnap hallottam életemben először az ausztrál utazóról, Tim Cope-ról, aki őseink útját járta végig; Mongóliából indulva 10000 km-t tett meg 3 ló és egy kutya társaságában.
Ráadásul tegnap derült ki számomra az is, hogy Tim célállomása Ópusztaszer, és szeptember 22-én, azaz ma érkezik meg, spontán belefutva a tiszteletére tartott ünnepségbe - gyorsan eldöntöttem, ott a helyem.  

Tegnap délután azon agyaltam, hogy fogok átjutni az Emlékparkba, ami kb. 20 km. Kocsim nincs, közlekedési eszközként marad Nyüzüge vagy Café. Mindkettő mellett voltak érvek pro és kontra, Nyüzüge egyértelműen haladósabb járgány, viszont forgalmasabb helyeken kész életveszély, márpedig kereszteznünk kell pár forgalmas helyet, és a fene tudja, hogy az emlékparknál milyenek a lovas parkolási lehetőségek. Café temperamentum és közlekedésbiztonsági szempontból remek választás lett volna, de a kondijára és veleszületett mozgáskultúrájára való tekintettel kis túlzással még tegnap este el kellett volna indulnunk, hogy ma déltájban odaérjünk (és akkor még haza is kell vergődni...), ráadásul 20 km szőrén, egy csontos öszvérháton, az én csontos farammal, na neee...  
Így aztán este eldöntöttem, hogy reggel 6-kor elstartolok Caféval, és ha nagyon-nagyon csigán megyünk, sok pihenővel, akkor is átérünk délig. Tim lenyomott 10000 km-t, én meg itt aggódom vacak 20 miatt, ugyan már.  
Peti végül "belekavart" a kis kalandtúrámba (aminek valószínűleg a felénél már minden bajom lett volna, dögunalom az út szélén ballagni 20 km-en át), miután ő is kiváncsi volt Timre, dél körül beugrott értem, és kocsival mentünk. Na jó, annyira nem bántam, bár vicces lett volna Cafémmal heves füllóbálás közepette beállítani a parkba, de hogy ülni nem bírtam volna utána pár hétig, az biztos.  
Érkezésünkkor Tim már a közelben járt, számomra a várakozás fénypontja az volt, amikor a lovas fogadóbizottságból Lóska János üdvözölt - végre valaki, akihez rendesen lábujjhegyre kellett állnom két pusziért. Az előidézett szintkülönbség nyújtotta élményért külön köszönet János lovának, Porthosnak.  

Végül Tim megérkezett a park elé. Egy távoli facsoport felől léptetett felénk a lován, 2 ló mögötte vezetéken, a kutyája, Tigon meg hosszú pórázon elől, mintegy az utat mutatva. Ahogy közelebb értek, taps, meglódult a tiszteletükre összegyűlt kisebbfajta tömeg, körbevették őket - és biztos bennem van a hiba, de valahogy olyan fura érzés volt. Megtettek 10000 km-t, leküzdöttek minden nehézséget, több mint 3 év vándorlás után megérkeztek, és fotósok nyomják az arcába a gépüket, ahogy a nyeregből lehajolva megöleli az Ausztráliából iderepült édesanyját. Kicsit olyan elveszettnek tűnt, hogy elfogyott az út a lábuk alól. Nem vagánykodott, nem játszotta meg magát.
Mindenki bement az emlékműhöz, kezdetét vette a Tim tiszteletére rendezett ünnepség, ami nagyon szép volt, csak jó lett volna, ha a tolmácsimitátor hölgyemény normálisan tud angolul. Sajna nem tudott. A felszólaló magyarok szövegét is csak sűrű görcsös ööööözés, kihagyott mondatrészek és átköltött mondanivaló árán bírta leferdíteni, sok-sok stiláris és nyelvtani hibával - ez azért meglepő volt, mert előre megírt szövegről volt szó, amit akár meg is lehetett volna tanulni (ennél már az is jobb lett volna, ha felolvassa.) Aki nem tudott angolul, az is bőven érzékelhette, hogy a tolmács nem állt a helyzet magaslatán, aki meg tudott, az eldönthette, hogy sírjon-e kínjában, vagy próbálja vidáman felfogni a dolgot. Mindenesetre van egy olyan sejtésem, hogy a 10000 km során Tim számára végső megpróbáltatásként az ópusztaszeri tolmács volt a legmegrázóbb élmény. Szerencsére hősünk ezt a próbát is kiállta, szeretettel és humorral beszélt állatairól, a három lóról, és Tigon nevű kutyájáról, akit egy kazah pásztortól kapott ajándékba azzal, hogy kell a társaság az útra, valaki, aki melegíti éjszakánként és megvédi a farkasoktól - ehhez képest Tim szerint Tigonnak szent meggyőződése volt, hogy majd a gazdája megvédi őt a sátorban. Az ünnepség végén Tim a tiszadobi árvaháznak ajándékozta lovait. Ezután sajnos vissza kellett jönnünk, de valószínűleg becses társaságunk nélkül is rendben zajlottak a további rendezvények. Le a kalappal Tim Cope előtt, minden szempontból.  
Tim Cope honlapja, érdemes megnézni.
<< Szeptemberi tanyabuli Éjszakai légszomj >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)