2007. dec 15, 21:29, szombat



Tegnap fel kellett nyargalnom Pestre. Hosszú ideje készültem rá, felavatták a nagypapám, dr. Gillemot László szobrát a Műegyetemen, illett is elmennem, és persze szerettem volna ott lenni.
Reggel gyönyörű napos idő volt, elláttam az állatokat, megvakartam Vödrit, aki protekciós kutyaként szabadon maradhatott az udvaron éjszakára, (mióta megrúgták és fájlalta a lábát, amúgy is keveset mászkált), kicsit kiengedtem a többieket is a kifutójukból, hogy rohangálhassanak egyet, aztán barátnőm kivitt az állomásra. Az ünnepség után mindenképpen vissza akartam sietni a tanyára, egyre macerásabb ennyi állatot magára hagyni akár csak pár órára is, ráadásul rossz érzésem volt, ami az idő múlásával csak fokozódott. Eleredt a hó, lehűlt a levegő, én meg egyre jobban aggódtam az öreg kutyáért, aki mániákusan kint alszik a hideg földön, és csak remélni tudtam, hogy volt annyi esze, hogy behúzódjon a szalmával bélelt kutyaházba, amire a múlt héten, szakadó esőben egyszer már volt példa.   Este, vaksötétben értem haza, csak a napközben leesett egy-két centi hó fehérsége derengett - ahogy átmentem az udvaron, a kutyaház mellett egy oldalán fekvő, mozdulatlan sötét foltot láttam. Egyből belém villant, atyavilág, a Vödri... Gyorsan ledobtam a cuccomat, zseblámpával visszarohantam - kiderült, hogy a folt nem Vödri, csak Vödri kísérteties lenyomata, ahogy a havazás körberajzolta. Az öreg kutya ott feküdt a karám mellett, mikor megkönnyebbülve odamentem hozzá, nehézkesen feltápászkodott, hogy üdvözöljön, aztán visszafeküdt. Nagyon nem tetszett a viselkedése, és aggasztott, hogy továbbra is a fagyos földön fekszik, úgyhogy hívtam, hogy jöjjön be a házba - meg sem moccant, csak nézett a szomorú Vödriszemeivel. Megpróbáltam felállítani, de úgy éreztem, hogy nagyon gyenge, biztos átfagyott, úgyhogy végül ölben vittem be az előszobába. Lefektettem egy pokrócra, megkínáltam étellel, de nem kért, megmértem a lázát - 39,2. Kapott lázcsillapítót, én meg kimentem ellátni a többi állatot.   A láza lement, és mintha a közérzete is javult volna - felállni ugyan nem akart, de nézelődött, nem evett, de megmorogta Körpit, mikor az belekíváncsiskodott a táljába, és bár nem csóvált, de örült nekem, ha leültem mellé simogatni, és elmondtam neki, hogy ő a legkedvesebb-legbüdösebb öreg kutyám, és azt sem bánom, ha az egész tanya majomházszagú marad egy életre, csak gyógyuljon meg. Azt nem mertem elmondani neki, hogy mikor hazajöttem, mit láttam a hóban - a fekhelye kihűlt kutyatetemnek tűnő sötét lenyomata beleégett az agyamba, nem tudtam kitörölni, bármennyire csak arra akartam gondolni, hogy meg kell gyógyulnia. Már késő volt állatorvost hajkurászni, majd reggel... Közben éreztem, hogy el fog menni   Éjjel többször felkeltem hozzá megnézni, hogy van, reggel hatkor lázmérés - az eredmény szerint jól volt, felállni továbbra sem akart, én meg nem erőltettem, a betonon árulkodó nyomok szerint éjszaka megvolt a pisilés, így hagytam pihenni, és mivel totálisan végem volt, én is visszafeküdtem kicsit.   Nagyon nem vagyok rá büszke, de olyan hulla voltam, hogy vekker ide vagy oda, elaludtam. A telefonra tértem magamhoz 8-kor, hogy mi van a kutyával. Gyors nyomozás állatorvos-ügyben, akinek ki kellene jönnie, az nem tud kijönni, mert beteg, körbetelefonáltam a fél megyét, mire valaki elvállalta Vödri megvizsgálását. Még elintéz valamit, és jön.   Az öregnek nem voltak fájdalmai, de látszott rajta, hogy teljesen feladta. Csak feküdt az oldalán, a szemével jelezte, hogy megismeri a hangomat és a simogatásomat, de már megszűnt számára a külvilág. Megint felhívtam az orvost, hogy mikor tud jönni, ha késik, szóljon, és kerítek mást (hogy kit, az más kérdés...) Egyértelmű volt, hogy Vödri menthetetlen, nem akartam, hogy szenvedjen. De már nem fájt neki semmi, szépen elaludt a kezem alatt, mielőtt ideért volna az állatorvos. Kicsit mozogtak a lábai, bizonyára egy kutyatápra pályázó szemtelen macska után vetette magát, miközben átkelt a Szivárványhídon a túloldalra, ahol velőscsont-ízű a lócitrom, és padlófűtés van, hogy ne fázzon az öreg Vödri, aki a múltja miatt sosem ismerte a kutyaházat.   Mondhatnám, hogy talán sikerült szerezni pár boldog napot a szomorú kutya-létedbe, de nem így kellett volna véget érnie. Nagyon hiányzol, kisöreg, és ne haragudj, hogy elrontottam...       
<< 2007. dec 17, 02:46, hétfő emlékeztető... >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)