2007. dec 31, 00:54, hétfő




Hatalmasat csalódtam. Ígéretet kaptam, hogy az év utolsó napjai tanyasi viszonylatban intenzív henyéléssel fognak telni, aztán tessék. Ráadásul én vertem át saját magamat. Szóval az történt, hogy már tegnap is időben le akartam feküdni, mivel meglehetőst rojtosnak és gyűröttnek éreztem az idegrendszeremet, és ezer éve nem aludtam ki magamat. Ezek után éjjel 11-kor csörög a telefon, hogy láttam-e a tévében az éhező csongrádi teheneket. Tévém nincs, viszont a netes böngészés szerint a tehenek adottak, szám szerint 47-en, ami kicsit sok. Éjjel fél négyig infógyűjtéssel virtuálbociztam, hajnali kilenckor a telefonra ébredtem (a vonal túloldalán tuti azt hitték, hogy dizsimámortól másnaposan nem vagyok magamnál...), ma a gebékkel való szöszölés közben szintén szervezkedés volt, és reggel megyünk tehenet etetni, ill. megpróbáljuk őket kivakarni a ganéból, ami a négy fős csapat kontra tehenek létszámát összevetve egyértelműen reménytelen vállalkozás, de legalább megpróbáljuk. De hogy azután mi lesz, hiszen az állatok nincsenek kisegítve egy napi etetéssel-itatással...   Akit érdekel, ebben az nlc-s topicban olvashat a dologról. Eltámolygok aludni, reggel korán ébresztő, a saját állatok ellátásán kívül még össze kell pakolni, ráadásul homályos emlékeim szerint én tartok a tehenektől... Áááá.
<< 2007. dec 31, 18:19, hétfő 2007. dec 30, 02:20, vasárnap >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)