2008. augusztus 10, 02:38, vasárnap




Még nem ülepedtek le kellőképpen az agyamban kavargó gondolatok a Pompi-ügy kapcsán, úgyhogy két részletben írom meg a történteket. Még így is hosszú lesz, de nem szeretnék semmit sem kihagyni, pedig nem jó érzés újra átélni a történteket. Próbálom levonni a tanulságot a jövőre nézve, de nagyon nehéz. Eddig is rettenetesen megválogattam, hogy hová adok ki lovat, előzetes ellenőrzés, a ló érdekeit védő szerződés, stb… Az az igazság, hogy mocskossok időm és energiám van abban, hogy Pompi ilyen állapotban van. Node menjünk szép sorban, hátha a történetünk segít megelőzni, hogy más is így járjon.
Majd’ egy éve, 2007 augusztus végén keresett meg telefonon egy Jászságban élő, elkeseredett apuka, (nevezzük mondjuk F.-nek), hogy a kislányának segítséget kérjen. A kislány agyi rendellenességgel született, fejletlen a beszédközpontja, nem tud beszélni, a kétségbeesett szülők mindent megtettek a gyógyulása érdekében, orvostól orvosig viszik, de semmi változás. Ajánlottak nekik egy kezelést, ami egyrészt nem garantálja a javulást, másrészt másfél-kétmillió Ft-ba kerül, ami messze meghaladja a család lehetőségeit (főleg, hogy az apát a kislány betegsége, ill. az ezzel járó orvoshozrohangálás miatt elbocsátották.) A szülők küzdöttek, a kislány állapota nem javult. F. igyekezett felvenni a kapcsolatot hasonló problémákkal küzdő szülőkkel, ekkor hallott arról, hogy a lovak közelsége amolyan terápiás hatással bír, lehet, hogy a lóbabusgatás segítene a kislányon. �?gy került képbe a Zakuszka-tanya; szerettek volna örökbefogadni egy szelíd, megbízható lovat, aminek annyi dolga lenne, hogy a kislány szeretgethesse.
Egyrészt nagyon szerettem volna nekik segíteni, másrészt pedig kutyakötelességem a lovak szempontjait előtérbe helyezni, bármennyire is a lósimogatás az egyetlen elérhető reménysugár a szülőknek. Látatlanban nem mertem ígérni semmit, (nagyon sajnáltam a kislányt, de ha nem tudnak megfelelő körülményeket teremteni, hiába a nemes cél, nem fogok egy lóval sem kiszúrni), úgyhogy miután F-fel ismertettem az alapfeltételeket (örökbeadási szerződés, ha nem tartják tovább, a ló érdekében csak hozzám kerülhet el, képesek lesznek-e megfelelően eltartani az állatot, lesz-e segítségük, stb.) Moon segítségével elmentünk a családhoz terepszemlét tartani.
A család teljesen rendben volt, szépen, tisztán éltek, a gyerekek jólneveltek, mosolygósak, az állatok jól tartva, a kutyák szemmel láthatóan családtagok. Megnéztük, hol és hogy lehet kialakítani a ló, ill. lovak helyét (már az elején tisztáztuk, hogy a kislányra való tekintettel egyke lóval kezdünk, és ha működik a dolog, szerzünk neki egy társat, ne legyen egyedül.) F. maximálisan együttműködő volt, érezhetően nem egy gyógyeszköznek érezte jövendőbeli lovukat, hanem új családtagnak, akinek igyekeznek mindent megadni, és megteremteni a lehető legjobb életkörülményeket. Kifaggatott, hogy milyen takarmányból mennyit vegyen, mire figyeljen, miből legyen a karám, milyen magas legyen, stb. Bár minden örökbefogadó-jelölt ilyen lenne, gondoltam.
Fontos kérdés volt, hogy anyagiakkal is bírni fogják-e a lótartást, megnyugtattak, hogy igen, ill. ha gond lesz, van a faluban egy vállalkozó, aki szívén viseli a kislány sorsát, és kisegíti őket – eleve ő akarta állni a lótartást, de a család nem szeretne visszaélni a jóindulatával.
Annyira meggyőző volt minden, hogy fájó szívvel bár, de Trabit odaadtam volna, ha nem lenne olyan rafinált, hogy két nap alatt a család fejére nőtt volna. Nekem nem volt a célnak megfelelő, kiadható lovam, így aztán megpróbáltam felhajtani egyet. Több helyen (internet, lovasújság) is megírtam a sztorit, ill. hogy szelíd örökbefogadható lovat, lehetőleg pónit keresek nagyon jó helyre, csak szeretgetésre, ill. személyesen plusz telefonon is próbáltam intézni valamit.
Hosszadalmas és sikertelen telefonálgatás, rohangálás és keresgélés után jelentkezett egy ismerősöm a régi szép kaposvári időkből: ha még aktuális a probléma, tud szerezni egy szuperszelíd kislovat ajándékba, aki tökéletesen megfelel a célnak. Felhívtam F.-et, hogy nem gondolták-e meg magukat, majdnem sírt a boldogságtól, persze, hogy várják a lovacskát. Az ismerősöm a fuvart is megszervezte, hamarosan megkaptam a várva várt telefonhívást, hogy megérkezett a ló, a kislány egyből beleszeretett, mindenki nagyon boldog, és mi tagadás, én is bő 10 centivel lebegtem a föld felett.
Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot telefonon, jól boldogultak a lóval, aki amellett, hogy mindenki megszerette, beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a kislány lassacskán elkezdett beszélni. Mivel minden a lehető-legszebb legjobb volt, sőt időközben amolyan távbarát lettem a család számára, megosztották velem minden gondjukat és örömüket is. Megtudtam, hogy F. újra kapott munkát, egyenesbe jöttek anyagilag, és mivel mindnyájan sajnáltuk a magányos pónit, eljött az ideje, hogy társat kapjon.
Ekkorra már szépen összekapta magát a 23 éves Pompi, aki 2007 novemberében a legyengültségtől félholtan került a Zakuszka-tanyára, ahol szerencsére szépen összekapta magát, és kiderült róla, hogy egy tündéri természettel megáldott mamóca, a megtestesült jóság, tehát alkalmas a kislány mellé. Ráadásul kifejezetten igényelte a törődést, babusgatást, úgyhogy úgy döntöttem, sokkal jobb helye lesz a családnál a póni nyugdíjas társaként, mint nálam „egy a sok közül�? lóként. 2008 februárjában Fülöp Sanyi jóvoltából Pompi át is költözött a családhoz, ahol nagy szeretettel fogadták, az anyó pedig egyből összebarátkozott a pónival. Csináltam is egy fotót róluk, amiből a töksötétre való tekintettel gyakorlatilag semmi sem látszik, de gondoltam, emléknek jó lesz. Ismét elmondtam, amit már a póni érkezése előtt is, hogy bármi gond van, szóljanak, és tőlem telhetően igyekszem segíteni megoldani, majd aláírtuk az örökbefogadási szerződést, amit bemásolok okulásképpen:

Örökbeadási–örökbefogadási szerződés
Amely létrejött
Várkonyi Andrea ( szül.: 1979. máj. 29., an.: Gillemot Katalin) 6764 Balástya, Balástyai tanyák 583. szám alatti lakos, továbbiakban mint örökbeadó, valamint xy (merő tapintatból töröltem az adatokat, de egy gyenge pillanatomban lehet, hogy bedobom a köztudatba…)alatti lakos, továbbiakban mint örökbefogadó között az alábbi feltételekkel:
Az örökbeadó a mai napon Pom-Pom nevű lovát, (1985-ös születésű sötétpej mezőhegyesi sportló kanca, bélyegzése nyereghelyen bal oldalon R 4  32, jobb oldalon M 5), továbbiakban lovat, örökbeadja örökbefogadónak a jelen szerződésben foglalt feltételekkel.
Örökbefogadó kijelenti, hogy a lovat a jó gazda gondosságával látja el, tartásáról, takarmányozásáról, egészsége megóvásáról szakszerűen gondoskodik. Örökbefogadó vállalja, hogy az állat állapotáról örökbefogadót rendszeresen (min. 2 havonta) tájékoztatja, a lovat örökbefogadó vagy megbízottja előre egyeztetett időpontban megtekintheti, nem megfelelő tartás esetén visszaveheti, mely esetben örökbefogadó semmilyen anyagi követeléssel nem léphet fel az örökbeadóval szemben. A ló ilyen jellegű visszavétele csak akkor történhet meg, ha ezt a területileg illetékes hatósági állatorvos hivatalos szakvéleménnyel megindokolja. Örökbefogadó a lovat nem fedeztetheti, az esetlegesen születendő csikó tulajdonjoga örökbeadót illeti. A csikót örökbefogadó köteles választási koráig az anyakanca mellett tartani és szakszerűen, a jó gazda gondosságával ellátni, a csikó elszállításáról ezután örökbeadó saját költségén köteles gondoskodni./A fene sem akar csikót, ez a rész csak arra való, hogy az örökbefogadó se akarjon.
Örökbefogadó tudomásul veszi, hogy a ló kora miatt munkára már nem alkalmas, kivéve a gyerekek száron történő vezetgetése. Örökbefogadó a lovat nem adhatja el, nem adhatja bérbe, tartózkodási helye esetleges megváltozása esetén örökbeadót az új tartózkodási helyről azonnal értesíti. Amennyiben örökbefogadó a lovat bármilyen okból kifolyólag nem tudja/akarja megfelelően tartani, értesíti az örökbeadót, és a ló tulajdonjoga visszaszáll örökbeadóra, ilyenkor a ló elszállításáról örökbefogadó köteles két héten belül saját költségén gondoskodni.
A lovat esetleges új tartózkodási helyre szállítani csak abban az esetben lehetséges, ha az örökbefogadó tartózkodási helyével egybeesik, az átszállításról értesíteni kell örökbeadót is.
Örökbefogadó a lovat megtekintett állapotban veszi át, örökbeadó szavatosságot nem vállal. Amennyiben azt a ló állapota megköveteli, az esetleges kezeléseket örökbefogadó a saját költségén elvégezteti a ló teljes gyógyulásáig.
Dátum, aláírás, tanúk, blablabla


Továbbra is minden nagyon szép és jó volt, a nagy távolság miatt telefonos kapcsolattartás: a lovak remekül vannak, imádják őket, a kislány egyre jobban beszél, és egyéb jellegű beszélgetések. Hogy van a család, a kutyák, F. mentett két dogot valami iszonyat helyről, el volt keseredve, milyen szemetek az emberek, mi kell egy állatvédelmi szervezet létrehozásához, usw. Én hogy vagyok, és mikor járok feléjük, mert annyira hálásak a kislány fejlődéséért, a nap 24 órájában bármikor szívesen látnak.
Ez volt egészen 2008. július 30-ig, mikor is F. felhívott (pardon, visszahívatta magát), hogy „visszaadná Pompit, mert fogy�?. Mocskosul kiakadtam, hogy nem segítséget kér, hanem egyből közli, hogy takarítsam el a lovat. Megkérdeztem, mi a baja Pompinak – nem tudja, de az utóbbi napokban "mintha faragnák a húst róla". Na, ez pláne  nem tetszett, több szempontból sem. �?llatorvos látta? Fogreszelés, féreghajtás? "Persze-persze", majd dünnyögés, "több lovasember is megnézte" – gondolom, ez azt jelentette, hogy Kovács. Z. Pityuka, akinek az unokahúgának a kozmetikusa kétszer is látott lovat,  átment a szomszédból, és ránézett. Dühös voltam és tehetetlen, semmi kedvem nem volt végighallgatni F. mentegetőzését, hogy xy beteg a családban; attól még el lehet látni egy lovat, vagy legalábbis jelezni, hogy baj van, segítsek. Az egész sztori nem volt kerek, csak azt tudtam, hogy Pompit el kell hozni minél előbb.
Nekiálltam fuvart szervezni – itt adódott még egy probléma. Balástya F.-ék falujától mintegy 130 km-re van, az egy dolog, hogy nem kis távolság, de van még egy „bökkenő�?: hamarosan költözik a menhely (hááát, ezt nem így akartam bejelenteni, de így hozta a helyzet), méghozzá a Mátrába, ami történetesen a másik irányban van. Balástyára sem könnyen szerzek fuvart, de még mindig könnyebben, mint a Jászságról a Mátrába, ahol kevés a lószállítós ismerős, ill. ha van is, nem biztos, hogy pont nekem, pont most lovat akar szállítani, lehetőleg baráti áron. Viszont totál felesleges lerángatni Pompit Dél-Magyarországra, ha utána pár héttel visszarángatom Észak-Magyarországra; azon kívül, hogy nem túl logikus, féltem is ettől a megoldástól, hiszen Pompi tavaly novemberben úgy érkezett, hogy teljesen kiütötte a szállítás, fél napig gyakorlatilag nem bírt felállni, nem evett, belázasodott, majd kihűlt, és gőzöm sem volt, hogy F. hívásakor milyen állapotban volt. Párom felajánlotta, hogy ő gondoskodik Pompiról a Mátrában, míg én is átköltözöm pereputtyostul, így hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy a Mátrába lesz a fuvar, bár pocsék érzés volt, hogy mindezek után sem tudok rá én vigyázni.
Ahogy próbáltam lószállítót szerezni, végső kétségbeesésemben írtam Pompi régi gazdájának is, aki sajnos nem tudott segíteni, viszont felhívta F-et, hogy mi történt (korábban már beszéltek telefonon egy esetleges Pompivizit ügyében, F. akkor is nagyon készséges volt.) Itt jött a következő meglepetés: F. megnyugtatta, hogy meggondolták magukat és Pompi mégis náluk marad. Minden rendben, a ló jól van, csak pár kilót dobott le, jól tartják, van elég takarmány, jó örökbefogadó lesz a jövőben is, és elnézést kért az okozott riadalomért.
F. valamelyikünknek garantáltan hazudott, Pompi valószínűleg bajban van. Közben vak Cicalovunk régi gazdája segítségünkre sietett fuvarügyben, fixáltuk az augusztus 8-i, pénteki időpontot, én meg törtem a fejemet, hogy mi lehet a probléma, ill. hogyan tovább. Az oké, hogy Pompit el kell hozni, (F. ezzel a hazugsággal végképp elvágta magát nálam, ha kiderül, hogy a ló szétcsattan az egészségtől, ezek után akkor sem hagyom nála, bár a kislányt sajnálom), de mi legyen a pónival, vajon ő milyen állapotban van, ill. Pompi mitől fogy? Nem tudtam elképzelni, hogy ne szeretnék és ne gondoskodnának róla, és egy ilyen öreg lónál akármi előfordulhat, szervi probléma, miegyéb, bár már azt sem hittem el, hogy pl. féreghajtót kapott.
Hétfőn leglelkesebb menhelysegítőnk, Peti arra járt, be tudott volna ugrani pár percre, hogy lefotózza Pompit távolsági állapotfelmérés céljából, úgyhogy felhívtam F-et, hogy otthon lesznek-e. Meg sem lepődtem a nemleges válaszon, ill. hogy nem tudják megoldani Peti bejutását, a ló meg nem látszik az utcáról. Megkérdeztem, meg tudják-e oldani, hogy digitális géppel ők lefényképezzék a lovat és a képeket elküldjék mailben, majd az igenlő válaszra ultimátumot adtam: ha a hétfői napon nem kapok értékelhető képet, állapotától függetlenül elviszem a lovat. Nagyon-nagyon szerettem volna hinni abban, hogy igazából minden rendben, az első telefon tévedés volt, a ló egészséges és kis fejmosással-ráijesztéssel megúszható az ügy, Pompi meg maradhat a szerető családban, de ez egyértelműen utópisztikus gondolat volt. Ja, azt talán mondanom sem kell, hogy az ígéret ellenére nem kaptam meg a fotókat.
Kedden végül mégis bejutott egy delegáció, F. roppant udvarias volt, sajnálkozva megmutatta Pompit, akit egyértelműen aznap rakott külön egy körbála széna társaságában, de váltig állította, hogy napok óta úgy van (azért volt csak egy trágyakupac…), megmutatta a pónit, hogy nézzék meg, az milyen jól néz ki, és közben lelkendezett, hogy a lovaknak és nekem köszönheti, hogy a kislánya beszél. A látogatásról kaptam pár fotót, első körben no comment, íme a jól tartott Pompi…

és a "póni":

aki sajna nem azonos az általam szerzett herélt pónival, hiszen egy csökött kancacsikó...
A fotók mindent eldöntöttek, beleértve a lelkivilágom romjait is. F-nek csak annyit mondtam, hogy péntek reggel megyünk Pompiért, Peti és Heni segítségével meg tudtam oldani a tanya itthagyását, feltankoltam féreghajtóból, vitamininjekcióból és szőlőcukorból, az ócsai Szent Ferenc �?llatotthont üzemeltető barátaink, Heni és Rita, valamint Meggyes segítségével szereztünk müzlit, (itt és most megígérem, hogy logisztikus sem leszek), aztán vártuk a pénteket és imádkoztunk, hogy egyrészt még életben találjuk az öreg lovat, másrészt bírja ki a rá váró hosszú utat.

<< 2008. augusztus 10, 05:37, vasárnap 2008. augusztus 09, 01:21, szombat >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)