2008. október 24, 23:10, péntek




A sárga csikó, ex-Vilmos végül Daróc néven került be nívós ménesembe, és mivel utánaszámoltam, hogy szám szerint ő a 16. lovam, és kvázi az első egészséges, Daróc gyorsan igazodott a nyomiméneshez - mára 41 fokos láza lett. A szokásos lólábkötözés mellé így betegcsikó-kezelés is párosul, lázmérés, locsolás, aggódás, meg az ilyenkor szokásos egyebek. Pompi lába helyrejött annyira, hogy már nem kell kötözni, csak kenni, így ő újra kijárhat a legelőre, Lambi mellé pedig betársítottam Darócot.
Az első hűtőlocsolás izgalmasra sikeredett, a ló feltartóztathatatlanul tört előre a lábai közé irányuló vízsugár elől, fütyült a kötőfékre, kötőfékszárra, emberre és orrfogásra egyaránt, végül a pipaszerűen rámarkoltam az orrára, elkezdtem csavarni, és mire Pimpaszerűen eltekertem az egész fejét a tengelye körül, és Daróc füle a torkáig csúszott, a nagybeteg lovacska végre kegyeskedett megállni. Fél perc múlva már lógó kötőfékszár mellett álldogált, míg a slaggal locsolgattuk, az egy óra múlva esedékes második locsolást már egyedül csináltam, az elején még hisztizett pár másodpercet, harmadszorra meg az első pillanattól fegyelmezetten állt a hátán átdobott kötőfékszárral. Nagyon jó agyú jószág, mindenről megvan a saját határozott véleménye, de ha meggyőzöm, hogy nekem van igazam, akkor 100%-osan együttműködő.
A nap hűtőslagolások és injekciók kavargásában telt, de Daróc estére megint belázasodott. Lassan a hétvége elengedhetetlen része lesz dr. Lábos Viktor jelenléte, aki roppant lelkiismeretesen jött este fél tízkor. Folyt. köv. holnap, remélhetőleg egy jobban levő Daróccal.
 

<< 2008. október 27, 11:52, hétfő 2008. október 21, 22:16, kedd >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)