2008. november 09, 22:59, vasárnap




Mivel tegnap a jó időt kihasználva a saját udvaromban szándékoztam összekapirgálni a faleveleket, Cafét is levittem magammal, hogy legelhessen, míg én dolgozom. Cefre azonnal beleszeretett lábadozó öszvérünkbe, talán a fültestvériség jegyében, és egész nap boldogan kísérgette.

    
Café ugyan nem volt elragadtatva újdonsült rajongójától, de Lecsó mellett már megszokhatta, hogy a csúnya feketék rákattannak.


Úgy tűnik, Cefre nem tanul, pedig Pompi anno már felrúgta...

Tegnap némi kutyatáp kíséretében meglátogatott minket Anikó két fiával, Levivel és Kendével, akik a lovakkal való ismerkedést a méretarányos Trabival kezdhették,

ma pedig Gábor hozott szerszámokat, és persze Cafénak gyógyrépát. Cafét szemmel láthatóan eszi a fene a társaság után, ugyanakkor annyira le van gyengülve, hogy a tegnapi két perces séta is kiütötte a légzését, mikor levittem magamhoz legelni, tehát szó nem lehet arról, hogy kimenjen a nagybandával a 10 hektáron kolbászolni. Kompromisszumos megoldásként átmenetileg összeköltöztettem a vak Cicával, eleinte volt némi hisztis csajsikonyálás mindkettejük részéről, de mostanra szépen összebarátkoztak.



<< 2008. november 10, 01:46, hétfő 2008. november 08, 23:22, szombat >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)