2009. január 05, 22:46, hétfő




Azon túl, hogy az ember hülyeség határtalan, az emberi hülyeség fáj, ugyanakkor szórakoztató is tud lenni. Esetenként fáj is meg szórakoztató is, ilyenkor aztán nem tudja az ember, hogy sírjon vagy röhögjön. A rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, tehát maradjunk a vegytiszta hülyeségnél. A mai nap meghatározó negyedóráját még magam is nehezen hiszem el, pedig szórul szóra így történt.
Kint szénáztam a nagykarámnál, a párom háza mögött, mikor eszeveszett dudálást hallottam. Nem vártam senkit, de valószínűleg nekem szólt, visszaevickéltem hát a havon keresztül az udvarba. Egy rendőrautó. Ez a látvány egyetlen élethelyzetben stresszel, akkor viszont nagyon: mikor stoppolok az autópályán. Szerencsére Mátracserpusztán nincs autópálya, így nyugodt a lelkiismeretem, kivételesen egész biztosan nem csináltam semmi rosszat. Node akkor mit akarhatnak? Eleinte nem esett le a tantusz, hogy komoly a dolog, úgyhogy kedélyesen indítottam, aztán ahogy kibontakozott a sztori, kicsit csodálkoztam, és bevallom, a hülyeség szórakoztatófaktorának megfelelően egész nekividámodtam, noha az alapprobléma egyáltalán nem vicces.
Kérdésáradattal nyitottuk a csevelyt; én vagyok-e én, nevemen nevezve saját magamat. Igen. Az a ház ott szemben lent, a jobb oldali második a kutyákkal, az ott az enyém-e, igen, ott lakom-e, igen, vagyis hol itt az embernél, hol ott, de tulajdonképpen igen. Az állatok az enyémek-e, igen, kutyák vannak?, igen, macskák vannak?, igen, de ennek mi jelentősége van, kérdem én naív rácsodálkozással, mire a rendőr int, hogy ezek fontos kérdések, de nem mondhatja meg, hogy miért, én meg kezdek elrémülni, hogy lebuktunk, a macskák titkos droglabort működtetnek, a kutyák kiástak a kennelből és megcsapolták az ukrán gázvezetéket, és a lovak, te jó ég, a lovak, vajon mit kezdenek azzal a soktonnányi bebálázott fűvel… A gyanúm egyre inkább beigazolódni látszik, mikor rátérünk az állatállomány részletezésére, hány kutya van, hány macska van, ennyi, annyi, az enyémek-e, igen. Szinte megkönnyebbülök, mikor témát váltunk, a házban egyedül élek-e, igen, van-e albérlőm, nem, egyéb átmeneti lakóm, nem, teljesenegyedüliember vagyok-e odalent, határozottanigen, minden élőlényről beszámoltam-e az imént, igen, és mivel kezdek sugárzóan bután és kérdően nézni (csak hogy eltereljem a figyelmet a drogos macskáimról), a rendőr kiböki, hogy bejelentést kaptak, miszerint egy hölgyeményt rejtegetek a házba zárva. Amúgy is lófejem van, de most nyúlik még egy kicsit, sok hülyeséget hallottam már magamról, de ez eddig kimaradt. Valóban előfordul, hogy egy nőnemű humanoid be van zárva, de legjobb tudomásom szerint az én volnék, mikor kulcsra zárom belülről az ajtót, hogy Stoplikutya ne nyisson be. Tudja mit, mondom én, az a legegyszerűbb, ha lemegyünk és személyesen körülnéz az egész házban. Nagy az egyetértés, elindulunk, közben észbe kapok, hogy valamit mégis elhallgattam, és gyorsan helyesbítek: a kutyák-macskák mellett van még egy lény, egy póni, aki az udvaron van, és különben is fiú. A sarkon még egy rendőrautó áll, és kezdek aggódni, hogy tényleg fogva tartok valakit.
Egyes számú rendőr kiköti, hogy csak akkor jön be, ha minden kutyát bezárok a kennelbe. Házkutatáshoz érdekes követelmény, de jófej vagyok és tényleg bezárok mindenkit, Trabit kikötöm, kimegyek és szólok, szabad a pálya. Mindeközben a kennelbe még sosem zárt Cefre belekavarodik a számára még ismeretlen villanypásztorba és érthető módon üvölt, Stopli nekiugrik, mert miértisne, én meg a köztünk lévő csekélyke 60 métert áthidalva bájosan odaüvöltök, hogy meeeekkorapofontkérsz. Csúcspontként Trabi, A Rém kioldja a kötelet és sebes varrógép-ügetésben megpróbál átgázolni a kapun épp belépni készülő állatfóbiás házkutatón. Rendőrünk hátralép, Trabi kivágódik, én elkapom a kötél végét, sikkes csavarintással megperdítem a pónit vissza a helyes irányba, megint kikötöm, és mehetünk fogvatartott nénit keresni.
A hiteles kutatás érdekében megkérem a két rendőrt, válasszák a nekik szimpatikus sorrendet, mit szeretnének előbb megnézni, őket igazából a pince-padlás érdekli, de meggyőzöm őket, ha már kizötyögtek Cserre, ne végezzenek félmunkát, nézzenek be mindenhová. Ez itt egy szoba, ez itt egy másik, vigyázat, itt 4 macskát tartok fogva, menjenek csak be nyugodtan, áááááá, AAAAJTÓÓÓÓ, ki ne menjen a kis cirmos!!! Nem, a nagy vörös nem baj, ha kimegy, csak a kis cirmos. A rendőrök kezdik kényelmetlenül érezni magukat a nagy kutakodásban, ha megszállott emberrabló is vagyok, kétségkívül ügyesen leplezem. Azért összetegeződünk. Itt van a padlásfeljáró, vezetem őket a fürdőszobához, és elrebegek magamban egy őszinte köszönömöt Petinek, aki most hétvégén felment a padlásra megigazítani pár elcsúszott cserepet. Ha már így történt, megmutatta, hogy tudom lenyitni a mennyezetről a létrát, és rábeszélt, hogy másszak fel én is körülnézni. Ha nem így lett volna, most nem tudom kinyitni a padlásfeljárót, ami kínosan veszi ki magát, másrészt komolyan aggódtam volna, hogy banyek, lehet, hogy tényleg van a padláson valaki. Megnézték, nem volt. Huhh.
Külön óhajomra gyors pillantás a pincébe, ott sem tartogatok felpeckelt szájú, gúzsba kötött valakit. A rendőrök egyébként abszolút korrektek, sőt mi több szimpatikusak. Mivel egyértelmű, hogy nem vagyok bűnös, megkérdezik, hogy nem hallottam-e esetleg „Cseren belül fogvatartott néniről�?, nem, úgyhogy érdekelne, hogy is kerültem képbe (volt, hogy kimásztam a teraszról a korláton át, kis fantáziával és messziről nézve ez felfogható szökési kísérletnek, node mégis - annyira nem vagyok bezárkózott és skizó, hogy fogva tartsam magam.) Hát úgy kerültem képbe, hogy bejelentés érkezett, hogy a házamban (az utca jobb oldalán a második épület, különös ismertetőjel: sok kutya, sok macska) fogva tartok egy eltűnt személyt.
Nem mintha bármi jelentősége lenne, vagy ismerhetném az illetőt, de poénból megkérdezem, mégis kit tüntettem el. Készségesen válaszolja a rendőr, hogy Eva Rhodes-t. Na, erre már fordul velem egyet a világ, olyannyira nem vagyok kispályás, hogy a bőnyi állatmenhely tavaly eltűnt vezetőjét rejtegetem, akiért immár egymillió Ft jár, tehát ha történetesen nálam is lenne, már inkább beváltottam volna. Eva-ról volt is szó a tanyanaplóban, mikor a bőnyi menhelyen maradt állatok elhelyezéséhez, etetéséhez kértünk segítséget. Mondtam a rendőröknek, hogy amúgyis vicces a helyzet, de ez a slusszpoén, nem elég, hogy embert rabolok, de ráadásul állatmentőt… Végülis a minap megkaptam, hogy jó biznissz az állatmentés, biztos megéri csinálni, tulajdonképpen ez elég motiváció ahhoz, hogy ne tűrjem a konkurrenciát, az ország túlvégében lévő Bőny úgyis közel van.
Kedves anonim mátranováki lakos, aki szerint elraboltam és rejtegetem Eva Rhodes-t – nem én voltam. Hogy folytassam a mentegetőzést, kisdobosbecsszó, nem én raboltam el szegény Ophélie-t sem, bár elméletileg beszélek franciául, és logikusnak tűnne a túszejtés az igeidők átismétléséhez. Egyébként szerencsejátéknak sem utolsó dolog ez a találgatás, kicsi az esélye, hogy a bejelentőnek igaza van, de ha beletrafál és tényleg én rejtegetem Eva-t, az egymillió forintot jelent a jó megérzésű tippelőnek. Ki tudja, lehet, hogy próba-szerencse alapon az összes falubelit felnyomta.

<< 2009. január 07, 15:52, szerda 2009. január 05, 22:37, hétfő >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)