2009. augusztus 04, 00:59, kedd




Egyre nagyobb elmaradásban vagyok blogilag, és egyre reménytelenebbnek érzem a pótlást, de igyekszem, legalábbis úgy csinálok.
A gebéknek két, 8-10 hektáros legelő bekerítve. Mondanám, hogy hálásak érte, de fütyülnek rá, hogy a belünket kidolgoztuk, nekik ez természetes.

Egye fene, igazuk van, nem ők kérték a menhelyi felvételüket. Az itatás nem különösebben egyszerű, jót sportolok közben. Felmegyek egy dögmeredek domboldalon (emellett van az egyik, egyelőre nem beüzemelt legelő, nevezzük Algaricsnak.) A dombtetőn mérsékelten úrinős, ámde hatékony pármillió decibeles "gyereeeee" vonyítással (ez a menhelyes suttogás, hö) beüvöltöm a nyolc lovat a kettes számú legelő (Felgarics) túlvégéből. Ha szerencsém van, jönnek (itt éppen a sereghajtók, azaz Rozi, Robin és Öcsi),

ha nincs szerencsém, én megyek. Utóbbi esetre tartalékolok egy kötőféket, ha sokat kell kutyagolni a gebékért, elcsípem Nyühöst, felmászom rá és onnan irányítom az itatóhoz vonulást.
Lovak szépen elslattyognak a Felgarics tetejéhez, Felgaricsot Algaricstól elválasztó utat lezárom két szál villanypásztorral, gebéket áthajtom Felgaricsból Algaricsba, aztán mindent visszazárok, az áthajtófolyosót elbontom, mert richtig ilyenkor jön valami, kvad, motor, teherautó, tevekaraván. Gebék Algaricson levágtáznak, én leballagok az Algarics alja mellett leledző gémeskúthoz, a kisétáltatott műanyag kádat telehúzom vízzel. A kádat és a gémeskutat körbehúzom látszatvillanypásztorral, visszaballagok Algaricshoz, kiengedem a lovakat a gémeskúthoz. Ominózus lovak lerohanják az itatót, és váratlan fordulat - isznak. A személyzet (nevezzük esetünkben énnek) meg szorgosan húzza a vizet, úgyis sokat fogytam vállból a műtét után, itt a remek alkalom a visszapótlásra. Bő 30 vödör elég szokott lenni.

Ha mindenki teleitta magát, visszavonulót fújok; most már vagyok olyan rutinos, hogy nem gyalogolok fel megint, hanem ismét felmászom Nyühösre, aztán gyia. Vágtában egész gyorsan felérünk, a dombtetőn ismét leszállás, terelőfolyosó-rekonstruálás, lovak visszaengedése Algaricsról Felgaricsra, aztán már csak a gémeskút körüli barikádot kell lebontani a következő itatásig. Nem mondom, hogy kényelmes a rendszer, de legalább működik.
Többen érdeklődtek a Macsek/Lambi-taposta lábujjam hogyléte felől, köszönöm, még megvan, a körömmel együtt. A magasságomból adódó nagy távolságból letekintve meg is nyugodtam, hogy a köröm bár vígan mocorgott, de végre lenyugodott és megmarad nyugton a fenekén. Én neveltem, hűséges típus, nem hagy el...
Az ember már a saját körmében sem bízhat. Ma ki kellett bányászni egy tüskét a lábujjamból (így jár az, aki szandálban lófrál a bozótosban, de legalább szép csíkosra barnul/koszolódik a lábfejem), és tüskeeltávolítás közben elkövettem azt a hibát, hogy alaposabban szemügyre vettem az ominózus lábujjat.
Ha nem tudom, nem fáj... Rá kellett jönnöm: a miénk már csak látszatkapcsolat. A körmöm és a lábujjam között jó egy mm-es folytonossági hiány van, bevetetlen körömágy. A széle még kapaszkodik és küzd a fennmaradásért, de nem látom be, mitől egyesülnének újra azok a részek, amik gyárilag egybe voltak építve, míg a két pejkó közbe/rá nem lépett. Amíg a körmöm le nem esik, gondolkodom a lyuk hasznosítási lehetőségein, de egyelőre csak az jutott eszembe, hogy a fényképezőgép tartalék memóriakártyája talán beférne alá. Szandálban félő, hogy elveszne körmöstül, bakancsból meg macerás elővenni. Nem egyszerű ám az élet...

<< 2009. augusztus 04, 01:22, kedd 2009. július 31, 15:09, péntek >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)