2010. augusztus 17, 22:42, kedd




Most pedig beszólok. Magamnak, a világnak... Az anonim telefonálóknak majd máskor. Aki nem bírja a kegyetlen, véres valóságot, ne olvasson tovább.

Elegem van. Ájult papucsállatka akarok lenni, hibernált amőba, barnamoszat, mit bánom én, a lényeg, hogy minél kevesebb idegrostom és alkatrészem legyen.
A múltkor már egészen rendben volt a csípőm, a párom elrángatott csontkovácshoz, pardon, manuálterapeutához, aminek/akinek a gondolatától is összecsináltam magam, nemhogy az érintésének a gondolatától; merthogy hiába a nagy átlaghoz képest túlfejlett fájdalomküszöb, üthetnek-rúghatnak-szúrhatnak, de a hátam-nyakam, na, az tabu, kéretik nem nyomkodni-facsargatni. Ehhez képest nyomkodták, facsargatták, én meg legnagyobb ámulatomra nem csak túléltem, hanem még ki is tudtam húzni magam utána, úgy, ahogy tizensok éve nem sikerült. Talán még nőttem is egy kicsit, aminek annyira nem örülök a 186 centimmel, dehát semmi tökéletes. És a csípőm is nyugton maradt.

Egészen augusztus elejéig, mikor is megint bejelentkezett, mikor máskor, mint a Petinél tartott ottalvós buli örömére, mikor is reggel a szó legszorosabb értelmében nem tudtam felkelni. Próbálkoztam volna, de pontosan tudtam, hogy olyan fájdalom fog belémhasítani, hogy nem tudom befejezni a mozdulatot. Néha baromi nehéz ám oldalfekvésből hanyatt fordulni, onnan meg felülni - arról már ne is beszéljünk, hogy a két lábunkat lelógassuk az ágy széléről. Node kemény csaj vagyok, alig öt perc alatt kiviteleztem a vázolt mozdulatsort, majd csöndesen potyogó könnyekkel konstatáltam, hogy a megpróbáltatásoknak még nincs vége, merthogy jön a pizsamandarág-letolás, bugyiba történő belelépés, felhúzás... Megoldhatatlannak tűnt, de megoldottam. A csípőfájásom meg azóta is pajkos kedvében van, mert akár percenként váltogatja, hogy a jobb vagy bal oldalon kényeztet, fene a kifinomult humorérzékét.

És ha esetleg azt hinné valaki, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, hát dehogynem, mert nincs is szebb annál, mikor az ember lánya csípőfájásosan menstruál - és teszi ezt olyan intenzitással, hogy kivérzik, mint egy komplett lemészárolt sertéstelep. Ha a fájdalomtól összejön, akár félórát is lehet aludni egyhuzamban, aztán kipattanás az ágyból és iszkolás a fürdőszobába - megy ez kérem, ha muszáj, inspiráció kérdése az egész, no meg nem hiába van odatámasztva a mankó az ágy meg az éjjeliszekrény közé. Futás, mert ez vérre megy, meg az idegeimre, az agyamra, a pénztárcámra - lassan csinálhatok egy újabb alapítványt, ezúttal a tampon- és vastabletta-készletek utánpótlására. És igazából most piszokjó dolgom van, mert nem kell fizikai munkát végeznem, itt van a régmúltból felbukkant Vili barátom segíteni. Megúszom a vízhúzást, vödörcipelést, bálagurítást, szinte csak arra kell figyelnem, hogy ne távolodjak el 10 percnél jobban a fürdőszobától, ez meg már rutinból megy.

Ezzel együtt elegem van. Fáradt vagyok, fájok, szédelgek, sántítok, és ami még rémisztőbb: vészesen hülyülök. Azt hiszem, elvonulok szanatóriumba. Vagy egy menhelyre.


<< 2010. augusztus 18, 21:38, szerda 2010. augusztus 17, 00:54, kedd >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)