2010. augusztus 25, 22:27, szerda




Bár mostanában blogilag hanyagolva voltak, a Garicslakók köszönik, megvannak.







pöttyönpötty Zakuszka:









Széparcúak:















Engedj már ki...



Inkább orra esik, de jusztsem lép bele a fél centi mély(?) pocsolyába - így iszik egy sivatagból elszármazott víziszonyos ló, akinek arabságát az angol telivér irányába tanúsított terrorista hajlamai is bizonyítják, bár stílusosabb lenne, ha az amerikai ügetőt utálná.



Ozzy továbbra sem tudja eldönteni, hogy akkor most rettenetesen rosszul van avagy sem. Az étvágya jó, sőt  egy fokocskával jobb a kelleténél.



A fórumon jelent meg a következő lóhasmarsi szaktanács állatorvos barátunktól, Noémitől:

"Rozi próbálj meg étcsokit adni Ozzynak, minnél magasabb kakaótartalommal."

Ledermedtem. Mert az oké, hogy a menhelyezés napi 24 órás ügyelet, hogy az állítólag végtelenül hálás mentvénykék rendszeresen megharapnak, megrúgnak, megkarmolnak, lehánynak, odacsinálnak az ágyamra, miszlikbe rágják a fürdőszobaajtót és megeszik a muskátlit. Tulajdonképpen az sem gond, hogy bár a házirend szerint "állat nem jöhet be a házba", laktam már egy szobában kutyával, lóval, őzzel, momentán az egész lakás tele van frissen műtött/karanténos/kezelés alatt álló/nemrég érkezett macskával, és nem tudom kivenni az egyetlen elviselhető állapotban lévő farmeromat a szekrényből, mert ha benyúlnék az alsó polcra, akkor egy eszelős tekintetű zsebtigris rögvest letépné a kezemet. Mindez nem számít, mert imádom a saját agyament életmódomat úgy, ahogy van, és soha nem érzékeltem a látogatók által emlegetett önfeláldozást, lemondást és hasonló, csipetnyi negatívummal spékelt patetikus izéket.

Ez a csokiötlet azonban szíven ütött, már csak azért is, mert fél órával előtte túrtam elő lelkes nyammogással a páromtól kapott utolsó dugicsokit, hogy végezzek vele. Étcsoki. Akarom. Hozzátéve, hogy az utóbbi napokban megint gyomorösszeszűkülős-nemevős korszakomat élem, egyszerűen nem bírok normálisan étkezni, sőt félnormálisan se, úgyhogy észszerűnek tűnt, hogy elővarázsoljam a rejtett készletet és a magamévá tegyem, kellemeset a hasznossal... Erre egy állatorvos (aki állítólag a barátom, hát hogy vegyem ezek után komolyan???) előrukkol az ötlettel, hogy ennek a nyüves, fosós gebének csokit kell adni életmentésileg. Az én csokimat.

Viselkedjünk kérem felnőtt, felelősen gondolkodó állatbarát módjára. Ez csak édesség, amit ugyebár ekcémás lévén nem is ehetnék, tehát voltaképpen az egész akció az én érdekeimet is szolgálja. És itt van ez a szegény, öreg, beteg, legyengült lovacska, akinek pont az én csokimtól kéne meggyógyulnia. Na jó, ez nem ilyen egyszerű, de ha nem adom oda neki, akkor úgy fogom érezni, hogy nem tettem meg mindent a gyógyulása érdekében, márpedig ilyen elaggott, lepukkant jószágnál életveszélyt is jelenthet a hasmenés. Komolyan veszélyeztetném Ozzy életét némi csoki miatt? Ugye hogy nem, na tessék szépen odaadni neki. Neeeem, egy kockát sem ér lenyúlni, megy az egész az öreglánynak, na essünk túl rajta.

Bevallom, bíztam Ozzy-ban, hogy nem szereti az étcsokoládát, de nem érdemelte meg a bizalmamat. És külön fene a pofájába, amiért látványosan utálkozva ette meg. Annyit azért érzékelt, hogy a kiszáradásnál is nagyobb veszély fenyegeti, ha kárba megy az anyag, úgyhogy nem merte kiköpni. Finnyogva-sóhajtozva betolta a nagy, szomorú szemű kopottas lófejébe az egész táblát, merjen csak ezután nem meggyógyulni.

Életemben először Igazi Hősnek érzem magam, de rettenetesen szenvedek, és az sem vigasztal, hogy csak azért volt még étcsokim, mert a mandulásat mégkedvencebbként már korábban megettem.


<< 2010. augusztus 26, 15:58, csütörtök 2010. augusztus 25, 10:36, szerda >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)