2010. augusztus 27, 22:27, péntek




Jó világ van a zakutanyasi kutyáknak, 3 vendég-leánygyermek kényezteti őket; bőven jut szeretgetés kennelesnek és külsősnek egyaránt.











A kutyagyömöszkölés közben feltűnt Hetti néni,



és - miután nem kapta meg az áhított figyelmet - jobb híján a nappali ablakának tette-vette magát. (Egyébként egyre inkább arra gyanakszom, hogy Hetti néni ablakfetisiszta.)

Ciccbull, a ruhásszekrény alsó polcának eszelős tekintetű réme előmerészkedett. Tette mindezt éles váltással, ugyanis az addig veszettül fújó-köpködő fenevad egyszer csak minden előzmény nélkül feltekeredett a lábszárunkra, és dorombolva közölte, hogy innentől önként részt venne a rehab-programon. Egy ideig boldog zsibbadással, pucsítva vakartatta magát, aztán megharapta Gábort és távozott az ágy alá.

Itt éppen a szandálom társaságában duzzog (sajnos a szeme színe nem megy tökéletesen a szandál árnyalatához, úgyhogy remélem, visszamegy a szekrénybe.)



A tegnap este halmozott boldogságban telt: Ozzy meggyógyult, egyre citromabb lócitromokat tojt a korábbi lócitromlé helyett, és igen, talán vannak még rendes pasik! - Gábor hozott csokit.

Aztán kivette a kezemből, és közölte, hogy ezt a lónak vette.


<< 2010. augusztus 28, 23:25, szombat 2010. augusztus 26, 15:58, csütörtök >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)