2010. szeptember 15, 23:30, szerda




Van abban valami kellemetlen, mikor az ember áll a konyhában, előtte egy bögre tejeskávé, egy tányéron a szendvicse, és nem tudja, mindezt hogy vigye be a szobájába, ha közben az egyik keze tele van mankóval.
Szóval megint tropa a csípőm. (A tanulság: rá kell szokni a konyhaasztalnál történő evésre.)

Lenyomorodott időszakomban jelentősen átértékelem bizonyos dolgok jelentőségét. Például súlyos hibaként élem meg, ha a csörgősfarkú játékegeret elfelejtettem elrakni, és erre csak lefekvés után jövök rá, mikor is Donna Demencia és csapata nekiáll vele focizni. Szitkozódás, fájdalmas hörgésmorgásnyüszítés, lábravergődés, egérkeresés. Az ominózus egér a fránya csörömpölős farkával az utolsó pillanatban természetesen aljas cicamancsok által bepofoztattatik az ágy alá, én még jajongva kotorászhatok utána a mankóval, ha szeretnék aludni, vagy legalábbis megpróbálni.

A mankó nem csak hely- és helyzetváltoztatásra jó, meg csörgősegér-vadászatra, meg Fejőke pocakjának vakarására, ha se lábemelni, se lehajolni nem tudok. Szorult, kiszolgáltatott  helyzetből is megmenekültem már a segítségével.
Gyanakodnom kellett volna – elég sok marhaságot össze tudok álmodni, de az abszolút újdonság volt, hogy egy ádáz arcú, 200 kilós masszőr gyúrja a derekamat valahogy úgy, hogy a gerincem mellett benyúlva a medencémet hol széthúzza két oldalra, hol összenyomja maréknyira. Mi tagadás, rohadtul fájt, tán még vinnyogtam is. A második ilyen szado-masszőr álomnál felébredtem – hason feküdtem, szerettem volna felkelni, és nem ment. Fájt is, és deréktól lefelé mozdulni sem tudtam. Aztabüdös, villant át az agyamon, lebénultam. Se mozgás, se érzékelés, a lábaimnak annyi.

A hasonfekvés egyébként sem kedvez a szemlélődésnek, meg mit nézzen az ember a saját sztrájkoló végtagjain, de nemigen tudtam mit csinálni, hátranyúltam a derekamhoz. Ekkor még rémisztőbb dolog történt…

Mély, fenyegető morgás kíséretében rácsaptak a kezemre.

Ciccbull úgy döntött, hogy hűvösödnek az éjszakák, és különben is kitiltottam a ruhásszekrényből, így aztán felköltözött a derekamra, szolid bálnatermetével blokkolta a keringésemet, simulékony természete a zord masszőr álombeli ábrázatában manifesztálódott, ő maga pedig rossz néven vette, hogy tájékozódó jelleggel tapicskolom. Az egy dolog, hogy megfejtettem a rejtélyt, de továbbra sem tudtam felkelni; lerottyant csípővel és 8 kilós macskával nem bírtam nekiállni fekvőtámaszokat nyomni, hogy hátha tengeribeteg lesz a cicus és távozik, kézzel pedig nem tudtam elhessegetni, mert Ciccbull ugyan haver, de csak ha olyanja van, márpedig az adott pillanatban pont nem ez volt a helyzet. Végül az ágy és az éjjeliszekrény közé készített mankóval sikerült lepiszkálni magamról – minden rosszban van valami jó.

Köszönjük a drukkolást, Etus egyelőre jól van, sőt határozottan javuló tendenciát mutat, reméljük, ez így is marad. Az étvágyánál csak a hangereje nagyobb…

 


<< 2010. szeptember 16, 23:17, csütörtök 2010. szeptember 15, 00:35, szerda >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)