2010. november 10, 23:41, szerda




Mese a soha meg nem gyógyuló láncfűrészről...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy láncfűrész. Szép, új láncfűrész volt, Güde, garanciális és kék – ez utóbbinak különösen örültem, mert adott esetben rózsaszín munkásgatyához is jól megy, ami mondjuk egy narancssárga láncfűrészről nem feltétlenül mondható el. De egy kék láncfűrész… Egy kék láncfűrész bármilyen ruhával jól kombinálható, akármilyen szettnek markáns kiegészítője lehet.

Tehát volt nekem ez a láncfűrészem, aki olyannyira új volt, hogy abszolút laikusként be sem mertem üzemelni, csak nézegettem és csendesen örültem neki. Nem csak azért, mert szép volt, új és kék, hanem azért is, mert a páromtól kaptam („virágot a virágnak�?), és ily módon különösképp kedves volt a szívemnek – miután beavatni nem mertem, a szép új láncfűrész a nappaliban lakott a könyvespolcon, a mit sem sejtő látogatók nem kis megrökönyödésére. Hozzátartozik, hogy egy plüss mosómedvét odaállítottam kezelőként a fűrész egyik végéhez, egy plüssnyuszit meg befektettem a fűrészlap alá – kiskoromban odavoltam a Nemzeti Múzeum diorámáiért.

Aztán jött Vili, aki ért is a láncfűrészekhez, és az én kék szépségemet hobbi-látványfűrészből le akarta fokozni munkafűrésszé – igen ám, csakhogy a fűrész beteg volt, mint a bevetési kísérlet legelső pillanatában kiderült. De hát milyen legyen egy menhelyi fűrész, ha nem gyári hibás? Szegénykémből szakadt a benzin, pedig nem kellett volna, valószínűleg rosszul volt összehegesztve a tartály (ezt természetesen nem én állapítottam meg.)

Ajjaj, mondtuk testületileg, előkapartuk a garanciacetlit, és Vili felhívta az ott megadott számot. Elmondta a problémát, és leültünk a döbbenettől: a telefonban egy roppant udvarias úriember készségesen egyetértett velünk, hogy ajjaj, közölte, hogy izibe’ küldenek egy futárt a gépért, és izibe visszakapjuk megjavítva, ill. ha szükséges, kicserélik, szintén izibe.

Ettől a segítőkész, ügyfélbarát hozzáállástól legott elaléltünk, éljen a Güde! Örvendezett a kicsi szívünk, meggyógyul a fűrész, és tudunk vele dolgozni, pardon, Vili tud vele majd dolgozni, aztán én is megtanulom. Lehetőség akad bőven, beálló-készítés, no meg a tűzifa felvágása, nem véletlenül kellett a lómenhelyre az a kék gyönyörűség.

A güdés úriember annyit kért, hogy írjuk meg nekik a címet, ill. hogy mi a baja a fűrésznek, és küldjük el a honlapon található mailcímre a beszkennelt számlával együtt. Ez meg is történt még aznap, jelesül az Úr 2010. esztendejének október elsejedikén, és a mailben a biztonság kedvéért megérdeklődtem, hogy mikorra várható üzemképes fűrész az akcióból, ugyanis nagy szükség lenne rá, ha már egyszer van.

Választ nem kaptam, csak egy továbbított mailben a sajátomat vissza, ekkor láttam, hogy a levelet továbbküldték egy másik címre. Két-három nap múlva betotyogott a futár, elvitte a fűrészt, és vártuk a cserét.

Nem jött.

Még jobban vártuk, még jobban nem jött.

Kezdtünk gyanakodni, hogy túl szépen indult a készséges güdés úriemberrel.

Még mindig nem történt semmi.

Vili próbálta a jóembert utolérni telefonon, nem sikerült.

Továbbra is semmi.

Aztán befutott hozzám egy hívás, xy a szervízből, hurrá! A telefonálónak kicsit kilógott a kapanyél a szájából, de annyi baj legyen, biztos mindjárt hazatér az én szeretett kék fűrészem. Vagy egy másik, mitbánomén, csak jöjjön már.

Hát nem nyert. A fűrész nem jött, a telefonáló fickó viszont rendesen, nem kicsit bunkó módon elküldött a jóbüdösbe, merhászen honnan tugggyák, hogy mi a baja a fűrésznek (1. leírtam, 2. nézzék meg), nem kaptak számlát (beszkenneltem, elküldtem), és mikor a stíluson kicsit felmérgelve magam megérdeklődtem, hogy ha már egyszer ilyen intenzíven cseszeget a saját trehányságuk miatt, árulja már el, én mikor látok tőlük bármilyen fűrészt, amit két hete megígértek, a ficek elkezdett üvöltözni, miszerint:

-hászen émmár többször is híttam, de nemvettefeeeee’! Micsinájjak, ha maga nemveszife???

-stop, - mondom én, - nem fogadott hívásom nem volt, arról meg csak nem tehetek, ha a térerő nincs velem.

-NEMIGAZ!!!!!! Hítttam, kicsengett, nemvettefe’!

Aztán lecsapta. Ejha, ezt nevezem szolgáltatói hozzáállásnak… Mindenesetre visszakerestem, valóban nem volt nem fogadott hívásom, arról a számról meg pláne nem, de a biztonság kedvéért elmentettem „Güde, bunkó�? néven, hogy be tudjam azonosítani, és okvetlenül felvegyem, de legalábbis visszahívjam, már csak az élmény kedvéért is.

Október 20-a tájékán aztán megtörtént a CSODA: felhívott az egyes számú, tényleg udvarias güdés úriember, és mondá az örömhírt: elkészült a fűrész, másnap küldik is. Csuhajja, mondottam én, a naív, megköszöntem, és ha már így közeledtünk a pozitív végkifejlethez, a cég jó híre érdekében jeleztem az úriembernek, hogy érdemes lenne jelezni a kollégának, hogy a kuncsaftokat nem illik üvöltve kioktatni, majd lecsapni. Úriember bocsánatot kér a kollega bunkóságáért, a fűrész hamarosan jön, szép az élet.

A fűrész nem jön.

Október 27-én az úriember felhív, hogy legyek már szíves elküldeni az egy hónapja elküldött, azóta már világot körbejárt első és egyetlen mailt, hadd küldje a fűrészt. Elküldöm, meg is kapom a választ, hogy „köszönöm�?.

A fűrész azóta sem jön. Kezdem megszokni. Azért érdekelne, hogy a Güdénél vajon ez az általános színvonal, vagy csak minket tisztelnek meg vele?

Kellemesebb témák:

Kesu és a macsekok, Cirumviri-dögönyözés, illetve Copy-Paste cukkolása.


Neon jó étvággyal gyűri magába a szénát és az egyre növekvő mennyiségű abrakot.


Ma nekiálltam kivakarni a szőrébe gyógyult trágyát. Nem könnyű feladat, egészen a bőréig be volt ragadva, és egész biztos fájdalmas, ahogy próbáltam kicsiszitolni belőle, de a mamó hősiesen tűrte a kínzást, egy rossz megnyilvánulása sincs, tündéri természettel van megáldva. Ugyanakkor belegondolni is szörnyű, hogy bánhattak ezzel a jámbor jószággal, néha minimális mozdulatra is megretten és menekülni kezd. Ilyen szempontból még elég kiszámíthatatlan a viselkedése, de talán lassan felfogja, hogy itt nem bántja senki. Megejtettük a féreghajtást is (köszönet dr. Sándor Nikolettának az ajándék féreghajtóért), ill. Vili leszedte a hátsó patkókat, amiknek a funkcióját továbbra sem sikerült megfejteni. Minek egy félig éhenhalt, csóri vén gebét négy lábra patkolni, ráadásul sarkas-körmös vassal? Hogy ne csúszkáljon szerencsétlen annyira a saját trágyájában? Hab a tortán, hogy a patkók olyan profin voltak felütve, hogy egy harapófogóval kényelmesen ki lehetett huzigálni a szögeket minden egyéb előkészület vagy erőfeszítés nélkül (legalább gyorsan megvoltunk vele.)


Garicsképek a legelőszezon végéről:



az originál hegyiöszvér:








<< 2010. november 13, 19:04, szombat 2010. november 09, 21:24, kedd >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)