2010. november 27, 23:02, szombat




Ennek a bejegyzésnek igazából tegnap kellett volna megszületnie, és ha még tegnap írom, egészen mást írok bele, mint ma, pedig a kiindulási téma ugyanarról szól. Tegnaphoz képest kerek 4 éve, hogy Ozzy a Zakuszka-tanya lakója lett.

A 4 törzstag után ő az ötödik, és az első igazi menhelyes, az ő érkezését neveztük ki zakutanyasi születésnapnak. Huszonkét évesen, patairha-gyulladással, kehesen, lovardai eszközként lezsarolva jött – hiába volt öreg és beteg, túl jó természete és adottságai voltak ahhoz, hogy a régi helyén békén hagyják. Heni karolta fel, akinek Ozzy sosem volt a tulajdona, „csak�? szerette, és nem nézte el tétlenül, hogy a szerencsétlen, rozzant vénséget tovább gyötörjék.

Ozzy idekerülése után derült ki, hogy ki is ő valójában: az 1992-es országos kettesfogathajtó-bajnokság bajnok lova, 99 Gidran VI-3 Obeliszk.

 

 

Már 4 éve is rossz állapotban volt, néha kicsit összeszedte magát, de a telek mindig megviselték, az utolsó hármat már takaróban töltötte. Fél éve rendszeresen kólikás rohamok gyötörték, és hiába volt az odafigyelés, gondos ellátás, egyre csak fogyott. A pár héttel ezelőtti rosszullétekor már közel voltam ahhoz, hogy nem engedem tovább szenvedni, de akkor még felállt a betegségből.


Ma már nem. Közvetlenül a gyógyszer beadása után 10-15 percre összekapta magát, de hamarosan ismét fájdalomról árulkodott a viselkedése, hol enyhülést keresve mászkált, hol elfeküdt, mi pedig tehetetlenek voltunk, és arról sem voltunk meggyőződve, hogy ha küzdünk érte napokon át, és megnyerjük az adott meccset, akkor tényleg jót teszünk vele. Ozzy 26 éves, a szakszerű etetés dacára rohamosan fogy, a többnapos rosszullétei során diétáztatni kell, és két roham közben is egyre romlik az életminősége. Húzhatjuk az időt, talán meg tudjuk menteni a következő kólikáig, de akkor ismét napokig szenvedni fog, két szenvedés közben pedig vegetálni – harmadik állapot már nincs. Amíg él, a fájdalom az övé, a felelősség az enyém. Ma délután úgy döntöttem, hogy elengedem.

Bajnoknak született, és utoljára sem akarta hagyni magát; miután leroskadt, a fejénél ülve, simogatva kértem, hogy most, utoljára adja fel szépen, és merjen elindulni a latyakos-hideg, havas sárból a dús égi legelőkre, ahol már várja öreg barátnője, Pompi.


Már nem volt eszméleténél, végre nem érezte a kínt, de nehezen hagyott itt minket. Az utolsó küzdelemből már nem kerülhetett ki győztesen, és így volt ez jól. Neki már nem fáj semmi, az itt maradók meg úgy is tudják: minél jobban szeretünk valakit, annál fájdalmasabb, ha el kell engedni. De így is megérte. Jó utat, öreg mamó, és köszönöm, hogy megismerhettelek.


<< 2010. dec 01, 21:53, szerda 2010. november 27, 11:12, szombat >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)