2011. október 19, 00:02, szerda




Tegnap ismét állatorvosi napot tartottunk dr. Szeghő Zsolt jóvoltából.

A látogatás fő oka Lambada volt, akinek igen rondán bedurrant a jobb lábtöve. Sántítani ugyan nem sántít rá, de a duzzanat szolidan terjedt lefelé is, felfelé is, úgyhogy inkább megnézettük. Szerencsére semmi komoly probléma nincs, ami az öreglány esetében azt jelenti, hogy a másik három lábára bőven topábban megy, mint erre az egyre.
Ha már Zsolt erre járt, megmutattuk Neont is, akinek az állapota határozottan nem tetszik. Neon tavaly ősszel került hozzánk csont-bőrre lefogyva, tavaszra sikerült majdnem lóformára hízlalni - igen ám, de azt meg a lába nem bírta, rengeteget feküdt, és össze-vissza bicegett. Nyáron nem kapott abrakot, hagytuk lefogyni, és lám, a lábproblémák elmúltak. Most megint jön a tél, amihez hízni kell valamennyit, de Neonnak ezúttal nem megy. Két hónapja toljuk abrakkal, vitaminokkal, mindent megkap, de alig hízott, viszont néha már sántikál. Persze, nem katasztrófa, öreg barátnőjével, Rozival úgyis inkább csak ácsorognak, meg kap majd takarót is... De azért lehetne bíztatóbb is a helyzet.

http://www.zakuszkatanya.hu/images/IMG_2072.jpg

Prezentáltuk Nyüzügét, akinél valami csípő/far környéki zűrre gyanakodtam, de Zsolt sasszeme és a digitális röntgen végül mást talált, nevezetesen azt, hogy piszokvékony a talpi szaru - a mellső patákon. Hát, majdnem eltaláltam. Nyühöst szeretném munkára fogni, ehhez viszont meg kell majd patkoltatni az elejét. És fogynia is kell, höhö.

Végül pedig meglestük Ispán patáját, és nem lepődtünk meg, hogy vacak. A technika viszont lenyűgöző.

http://www.zakuszkatanya.hu/images/ISPAN1.jpg

Bizonyára a népszámlálás kapcsán merült fel Riskában a kérdés: hová is tartozik?

http://www.zakuszkatanya.hu/images/IMG_2303.jpg








<< 2011. október 23, 20:58, vasárnap 2011. október 17, 12:10, hétfő >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)