2014. július 19, 12:45, szombat


Rozi búcsú

Rozi 2008 decemberében a vágóhíd elől került a Zakuszka-tanyára. 19 éves volt, szelíd, soványka és szívbeteg. Kicsit sánta, kicsit kehes, mintapéldánya a kiszolgált, leselejtezett iskolalónak.

Rozi 6 évet élt, vagy inkább éldegélt nálunk. Kedves, végtelenül jóindulatú ló volt, de kár szépíteni: csendesen vegetált. A lábai fájtak, rosszul kapott levegőt, a többi ló általában bántotta, bárhogy is vágyott a társaságukra. A nagybandából ki kellett szedni az állandó terrorizálás miatt (hiába volt a nagy terület, nem tudott elmenekülni, ha bántották), jó ideje  a vénló-szeparé lakója volt. Öreg barátnői, Ozzy, Neon, Pompi, Cica sorban meghaltak mellette, de Rozi örök darabnak tűnt, és ami szomorú: ez az örök darab mindig egyformán vacakul volt örök. Ügetni, pláne vágtázni nemigen tudott még rövid távon sem, a lefekvés, felállás látványosan problémát okozott neki, fájdalmas nyögéssel reagált, ha egy lakótársa miatt élesen el kellett fordulnia. Evett, ivott, fájdogált, volt - ha modellt kéne választanom a Boldog Öreg Ló Szobrához, biztosan nem Rozi lenne az.

Télen kicsit lefogyott, nyáron kicsit meghízott, így ment ez 6 éven át. Idén nyáron nem hízott meg, és meghoztam a fájdalmas döntést: Rozit nem viszem bele a télbe, ha jönnek a hidegek, elaltattatom.

Aztán rá kellett jönnöm: csak az időt húzom a lelkiismeretemet nyugtatgatva. Annyira könnyű életben tartani egy állatot, azt hazudni magunknak, hogy jót teszünk vele, miközben jótettünk áldozata szép lassan elsorvad; nem tudja elhajtani a vérét szívó legyeket, időnként kólikázik, időnként fulladozik, időnként vérzik az orra, nehezen fekszik le, nehezen áll fel, és soha, soha nincs jól. Az ő szempontjai szerint tényleg jó ez így?



Rozi tavasz óta egy külön legelőn élt Trabival - a kis póni volt az egyetlen, aki nem bántotta, Rozi meg általában a kapuban ácsorgott, és vágyakozva meresztgette a szemét az őt kitagadó Nagybanda felé.

Ma reggel kihoztam a helyéről, és kapott tíz percet a Nagybanda mellett, hogy a villanypásztor védelmében visszamehessen sok évvel ezelőtti ledér kéjkanca önmagához, udvaroltasson magának Nyüzügével, rásunyíthasson a belekötni készülő Hekubára.



Kicsit megpucoltam, kicsit megszeretgettem, mielőtt az állatorvos beadta neki a búcsúinjekciót. Rozi, a drága öreg Rozi a szokásos nyugalmával tűrte a szúrást.

A beteg szív lassan adta meg magát. Az elnyűtt, immár Rozitlan lábak még tétován ügettek a semmiben, de az  égi legelőkön már egy új, könnyű léptű pejkó üdvözölte rég nem látott barátnőit.

<< 2014. július 22, 10:55, kedd 2014. július 16, 01:02, szerda >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)