2014. július 22, 10:55, kedd


Pala Boszi Fekete-híradó Guinness

Ismét itt a Fekete-híradó Kati jóvoltából:

"Feketék jól vannak, teljesen. Boszi most éppen megint szerelmes korszakát éli, megint belém, de édesen adja elő, és tökélyre fejlesztette, hogy bármire ráfeküdjön, amivel foglalkozok: eddig csak a billentyűzet meg az éppen olvasott könyv volt, de tegnap este megpróbált a vágódeszkára is rátelepedni. Szerencsére érzékeny a "Sicc" vezényszóra, aztán egy kis csirkehússal kompenzáltam.
Pala múltkor halálra ijesztett, eltűnt egy napra, de szerintem csak bezárták valahova, és őt sokkal kevésbé rázta meg a dolog, mint minket. Múltkor nagyon előadta magát, képzeld magad elé a szitut: ottalvós vendégek, tele ház, mindenhol alszik valaki. Állatbarát ugyan a társaság de senki nem él együtt macskával, úgyhogy már az is némi riadalmat keltett, hogy Pala drága megjelent egy egérrel a szájában. Ő amúgy sem gyakran vadászik (ahhoz ugye ki kell menni a kertbe), és így duplán büszke volt, hogy ekkora közönséget kapott az attrakciója. Kedves vendégeink viszont nem úgy reagáltak, ahogy mi, a profik, és erre fogta magát, a szoba közepén elengedte a teljesen sértetlen egeret, gondolom, szerinte nem értékelték eléggé. Egér pedig azonnal bevonult a nagy, kárpitozott kanapé mélyébe, igen, abba a kanapéba, ami már meg volt ágyazva a vendégeknek.
Bontottál már szét 3 személyes kanapét este 11-kor? Ráadásul szürke, a kis jószággal együtt, tökéletesen rejtőzködött. Örömmel mondhatom, végül sikerült kiszednünk - Pala csak ült és nézett, teljesen értetlenül - , aztán némi helycsere, mert sejtettem, a vendégek nem annyira szívesen aludnának ezek után a helyi állatkertben. Egér épségben kimenekítve, viszonylag macskabiztos helyre kiköltöztetve. Téged is szoktak emberek totál hülyének nézni?

Megint benti képet hozok, elnézést, de hát teljesen kinevelődött belőlük a tanyasi lét.


Eléggé ribanc (Pala):



Szokott azért a lábain is állni (Boszi):




-----------------------------------------------

Ez pedig itt már Guinness, házon belül,



házon kívül,



és házon és dobozon belül.







<< 2014. július 23, 23:33, szerda 2014. július 19, 12:45, szombat >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)