2014. augusztus 10, 01:33, vasárnap


Suttyó gazdis

Bizony, vannak még csodák.

A rendszeres blogolvasók talán már unják is a folyton felmerülő örökbe(nem)adási követelődzésekről szóló bejegyzéseket, én meg elkönyveltem:  a hosszú távon is sikeres ló-örökbeadás ritka, mint a fehér holló. Nem panaszkodhatok, volt belőle nekünk is kőkemény kettő darab, Öcsié és Gilmore-é (a szervezetek közti lóátvevést nem számolnám örökbeadásnak), a többiből meg mindig tanultam valamit, főleg azt, hogy jobb a békesség, azaz ha nem adok ki lovat.

Aztán lótémától független okokból felvettem a kapcsolatot egy régi kedves ismerőssel, Andival, és persze hogy szóba kerültek a bidesgebék is - Andi ekkor megjegyezte, hogy ha tudnék a kislányának megfelelő lovat, ugyan szóljak. Szó nem volt ingyenlóról, arról pláne, hogy az ominózus ló tőlem legyen.

Ha jól számolom, Andit úgy tizenegy-tizenkét éves koromban ismertem meg, amikor egy  - mostani ésszel visszagondolva horrorisztikus - istállóhoz jártam lovazni egy hasonlóképp horrorisztikus mentalitású kupechez. A sok -tudatlanságból vagy vagánykodásból - lónyűvő pamparájder között Andi volt A Fény Az Éjszakában. Miközben én akkoriban a kevéske fellelhető szakirodalomból próbáltam kimazsolázni a Tudást, és azt mérsékelt eredménnyel összefésülni a gyakorlattal, Andi volt az, aki kevéske találkozásunk alkalmával önzetlenül segített, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy én is fennmaradjak, meg a ló se kapjon zokogógörcsöt. Maradandó emlékem, amint kedvesen próbált meggyőzni valakit, hogy ugyan ne akarja a lovát egy nagy szájbatépéssel helyben megpördíteni maga alatt, ha van hely kényelmesen, nagy ívben fordulni. Mi tagadás, a türelmét, nyugodtságát a mai napig irigylem (ahogy öregszem, egyre háklisabb vagyok).

Igen, igen, bő két évtizednyi elfogultság gyűlt fel bennem Andi irányában (akinek a mentalitása mellett a hozzáértése is megvan), és amint megtudtam, hogy saját tanyára, saját lovak mellé, ridegtartásba kéne az új ló, a sok-sok rossz tapasztalat dacára habozás nélkül mertem mondani az ötletemet: van egy jelöltem, akivel kéne ugyan még dolgozni, hogy tökéletes gyerekló legyen, de amennyit tudok róla, annak alapján optimális nyersanyag - ez a jelölt Suttyó.
Andi nagyon szépen köszönte a bizalmat, és kihangsúlyozta, hogy nem szeretné elkapkodni a dolgot, majd megkérdezte, gond lenne-e, ha esetleg többször is megnéznék, kipróbálnák Suttyót. Bizsergető érzés volt, hogy nem az az első reakció, hogy hurrá, ingyenló, már visszük is.

Az ismerkedés előtt a lehetőségekhez mérten intenzíven dolgoztam Suttyóval (aki korábban csak rendszertelenül volt használva, viszont ha éppen többet tudtam vele dolgozni, ígéretesen szépen ment a gyerekek és Gábor alatt is; ennek alapján kockáztattam meg, hogy Andiéknak is jó lenne.) Az "intenzíven dolgoztam Suttyóval" egészen pontosan azt jelentette, hogy párszor futószáraztam,



párszor ültem rajta a legelő pályának csúfolt szélén, és háromszor kimentem vele lépős-ügetős terepre Gábor és Márga társaságában.

Suttyó főpróbája végül 2 napos lett, alapos ismerkedés volt a karámban, a pucolóplaccon, földről, futószárvégről, nyeregből...





...és bár kétségtelen, hogy van rajta még mit finomítani, de Suttyó a "leendő gyerekló" tantárgyból jelesre vizsgázott, olyannyira, hogy Nóri, az új gazdi már az első napon egyedül, gond nélkül el tudta lovagolni lépésben-ügetésben.

Teszt-terep Andival:







Suttyó ma utazik új otthonába - én pedig csipetnyi szomorúság mellett (öt év alatt volt időm megszeretni a kis szürkét, meg amúgy is az arabusok a szívemcsücskei) nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ez a történet így alakulhatott. Sok-sok boldog közös évet kívánok az új gazdiknak és Suttyónak!




<< 2014. augusztus 18, 15:48, hétfő 2014. augusztus 09, 14:54, szombat >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)