2014. november 27, 20:55, csütörtök


állatvédelem szervezet magánember

Kedves Olvasó, elgondolkoztál már azon, mi a különbség az állatszerető magánember, ill. az állatvédelmi szervezet között?

Évek óta azt érzem, hogy valami nagyon nem jó. Sem nagy általánosságban, sem az én esetemben. Milyen a „jó”, a „szép” állatvédelem – egyáltalán a „jó”, a „szép” kell hogy legyen a megfelelő jelző?

Hosszas rágódás után megtalálni véltem a varázsszót – a működőképes állatvédelem legfőbb jelzője a „hatékonyság” kéne hogy legyen. A hatékonysághoz meg szigorúan szabályozott működés kell, nem emócionális alapon meghozott döntések. Az érzelmi döntés maradjon a magánemberé.

A magánember kövesse a saját érzéseit, érzelmeit. Szeresse az egyszem (két, három... kezelhető mennyiségű) kedvencét, költsön rá kedve és lehetőségei szerint.
A szervezet - optimális esetben – rendelkezik olyan szintű tapasztalattal, ami képessé teszi egy hatékony működési rendszer kidolgozására és betartására. A szervezet – optimális esetben – nem egy magánember vágyait követi, hanem az általános cél érdekében az „egyed” (akár saját magát annak számítva, akár a mentendő állatot) szempontjait háttérbe helyezve elfogulatlan, racionális – és sajnos sokszor fájdalmas – döntéseket hoz.

Bizony, ezzel a felismeréssel roppant kellemetlen, és nehezen emészthető öngólt rúgtam. Borzasztó érzés rájönni, hogy mesterfokon űztem azt az ön- és közámító, rózsaszín lufis kirakatténykedést, ami a magyarországi állatvédelmet jellemzi, és belülről ellehetetleníti. Azért mondom, hogy belülről, mert „kint” is bőven van gond, akár az állattartók, akár az állami (nem)szabályozás terén, de maradjunk most a saját magunk alatt történő favágásnál.

Hogy mi a bajom a mai magyar állatvédelemmel, ideértve az én elmúlt 8 évnyi ténykedésemet is?

Gyakran – és jogosan - hajtogatjuk, hogy a felelős állattartás alapja az, hogy a gazdi - mint magánember - lehetőségei, igényei, stb mérlegelése után olyan és annyi állatot vállal be, amennyit hosszú távon megfelelő módon el tud látni. Vessük össze ezt egy szervezet vállalásaival. Nem gyanús valami?

Mi vagyunk azok, akik vizet prédikálunk és bort iszunk. Hörgünk a magukat meggondolatlanul túlvállalókra, és bár már a fülünkön is kutya lóg, hozunk még egy kétszázadikat, egy kétszázegyediket, miközben még a százötvenharmadik ellátására gyűjtünk. De istenkém, mi csak jót akarunk és kit érdekel, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Nekünk mindent szabad, kivéve gondolkozni, mert akkor rá kéne jönnünk, hogy ez egész nagyon, nagyon nem jó irányba tart.

Az új állat érkezése újabb anyagi gondokat eredményez, az újabb anyagi gondok újabb segítségért kuncsorgást, és a folyamat egy állandósuló ördögi körhöz vezet, ami ráadásul működik is a maga módján.

Ma Magyarországon az az állatvédelmi szervezet tud több-kevesebb támogatást szerezni, aminek az élén egy jól kommunikáló ember áll, mely ember a saját érzéseit, szempontjait ügyesen átjuttatja az olvasó, mint potenciális támogató agyába/szívébe, zsiborgató hatásvadászat közben szelíden bevonja őt a saját problémájába, és ráveszi, hogy segítsen azt megoldani. Igen, merő jószándékból, és minden tudatosságot nélkülözve ezt csináltam én is. Tökegyszerű az egész, érzelmi bevonás; cukkermukker fotók és sztorik segítségével jól megszerettetjük az állatot az olvasóval, és felelősségérzetet keltünk benne. Így történhet meg az, hogy egy-egy marketinghullám hátára kerülő ló/kutya/macska ezrek érzelmeit (és pénztárcáját) mozgatja meg, miközben sok-sok kevésbé szerencsés állat hallatán meg szomorúan mondjuk azt, ami amúgy igaz is: sajnáljuk, a lehetőségeink végesek, nem tudunk segíteni.

Saját magamnak fel kellett tennem a kérdést – az én esetemben hol válik el a „magánember” a „szervezettől”? Melyik állat a „saját”, melyik a „nemsaját”, miközben az ember óhatatlanul megszereti az így-úgy hozzá került, lepasszolt jószágokat?

Egy csöppet belekavarodtam a sok felmerülő kérdésbe. No meg már jó ideje megundorodtam attól, hogy segítséget kérjek azoknak az állatoknak az ellátásához, amiket szervezetként fogadtam be, és végül magánemberként szeretek. Magánemberként dolgoztam rengeteget azokkal a lovakkal, akik végül gazdihoz kerülhettek, és magánemberként sirattam el azokat, akiktől végső búcsút kellett venni.

Mostanra eljutottam odáig, hogy az alapítványt nem akarom „állattárolásra” használni. Ami pénze van az alapítványnak (már ha van), azt ivartalanításra fogjuk költeni. Sőt, hogy még nagyobb öngólt rúgjak: ha magánemberként lenne pénzem, egy fityinget se adnék a saját szervezetemnek (sem), hanem ha az adott összeget állatvédelmi célra szeretném fordítani, keresnék pl. egy rászoruló kutya/macskatulajdonost, és megfinanszíroznám az állata ivartalanítását. Ebbe is bele lehet kötni több fronton is, de még mindig több értelmét látom, mint egy állat öncélú, vég nélküli depóztatását támogatni.

Nem, nem azt mondom, hogy az állatmentés, rehabolás, örökbeadás fölösleges. Nagyon is fontos és jó dolog, de a szabályozás igenis fontos lenne.

Visszakanyarodva a Zakuszkatanya kontra Várkonyiandi problémakörhöz: meglelni véltem a megoldást. Kitaláltam ugye, hogy az alapítvány a továbbiakban csak ivartalanítást fizet, az állatok ellátását nem, no de mi legyen az állatokkal? Jelentem: örökbefogadtam őket.

A nyakamba szakadt, csupanagybetűs SAJÁT állomány ellátását immár nyár óta a rajzos munkákból, illetve a nyeregeladásokból származó bevételből finanszírozom. (A rajzos munkákhoz tartoznak a zakutanyás ajándéktárgyak is, amiket anno teljes mértékben saját zsebből fizettünk.)
A Nyeregvilág jóvoltából a boltban megvásárolhatóak a Svájcból adományként kapott különböző lovas- és lófelszerelések; miután a saját anyagi helyzetem még finoman fogalmazva nem stabilizálódott, viszont találtam olyan ügyet, amit támogatásra méltónak találok, így az eladott adománytárgyak vételárának 50 %-át egy fogyatékosokat lovagoltató-lovaztató kedves barátnőm, Berni kapja meg, aki két mentett lóval dolgozik, és akinek a munkájáról itt lehet több információt találni.

És minden kedves olvasónknak nagyon köszönöm a támogatást, figyelmet.



<< 2014. dec 17, 00:42, szerda 2014. november 25, 13:40, kedd >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)