2015. április 02, 23:45, csütörtök


Hekuba gazdis

Hat ló, négy ló, öt ló.

Ugye, milyen kevés ló van ezen a képen? Bizony, két hónapig ez volt az össz-lóállományunk.


Tavaly rá kellett jönnöm: nagyon nincs kapacitásom a "használható" lovakkal való munkára. Az utóbbi időben elég sokat megyek ki Gáborhoz külföldre, így a rajzos-írós munkába lehetőségem van ugyan utolérni magam, de 1000 km-ről nehéz lóra ülni. Ha itthon vagyok, akkor is mindig százmillió fontosabb dolog adódik épp, mint a jószágok hátalása... Az időjárás bekavar, az éppen esedékes egészségügyi állapotom is bekavar, minden bekavar. Amit igazából megszoktam, a menhelyezés uszkve 8 éve nemigen szólt az örömlovaglásról, általában csak azért és addig lovagoltam a védenceket, hogy az elrontott jószágok örökbeadhatóak legyenek. És hiába, hogy kitaláltam, hogy a maradék menhelyes banda immáron magánállomány (ősz óta saját zsebből finanszírozzuk a bidesgebéket), és igenis szeretnék örömlovazni is, idő akkor sem lett rájuk több.

Node itt van Gábor egy éve megvett lova, Márga, aki édes-aranyos, az idomítottsága viszont finoman fogalmazva hiányos, én meg nem annyira szeretem, ha életem párjának a biztonsága csupán a ló jóindulatától függ, bár az sem utolsó szempont. Márgára is csak ritkán tudtam felülni, végül hosszas tépelődés után megszavaztam: küldjük el egy-két hónapra "továbbképzésre" egy olyan helyre, ahol szakszerűen és rendszeresen tudnak foglakozni vele.

És hát ott van Hekuba... Hekuba, aki eddig kétszer került örökbefogadóhoz, majd kétszer vissza hozzám, holott nem így terveztük. Hekuba a második visszatérésekor sajnos eléggé el volt rontva, mert hiába szerették, ez néha önmagában nem elég. A folyamatos időhiány dacára sokat dolgoztunk vele (itt kiemelt köszönet PÉva barátnőmnek, aki felbecsülhetetlen segítséget jelentett Heku rehabjában). Szépen alakult is a kis kanca, de két dolog nyilvánvaló volt: egyrészt nem alkalmas az "átlag" hobbilovas számára, rutinos, jó érzésű, következetes lovasra van szüksége és még sok-sok munkára; másrészt bármennyire is tetszik nekem mozgásra, tempreamentumra, szimplán túl magas vagyok rá (én 186, ő 140), és dolgozhatok vele bármennyit, sosem lesz az optimális énlovam.

Sokat gondolkoztam, mi legyen. Erős luxusnak éreztem, hogy úgy dolgozzak egy lóval, hogy közben tudom, sosem fogunk normálisan összepasszolni, miközben van még három (Ribic, Márga, Nyüzüge), akit meg lovagolhatnék, ha lenne rá időm, de nincs. Az örökbeadása kvázi lehetetlennek tűnt; akiknek a tudásában, mentalitásában megbíztam, és összeillőnek találtam őket, nem tudtak/akartak újabb lovat fogadni (ez a legjózanabb döntés, ami a témában elhangozhat), ismeretleneket meg eszem ágában sem volt tesztelgetni. A ló már kétszer visszakerült örökbefogadótól, jobb is az újabb kudarcélményt megelőzni; beletörődtem, hogy Hekuba nálunk marad. Annyiból sajnáltam, hogy az érzékenysége mellett munkára nagyon is alkalmas, megfelelő ember alatt szívét-lelkét kiteszi - dehát megfelelő ember híján jól el fog legelészni nálunk, őt kevésbé fogja zavarni a kihasználatlansága, mint engem. Némi töprengés és számolás után úgy döntöttem, hogy ha már marad, akkor Márgával együtt menjen ő is bentlakásos iskolába.

Január végén át is vittük a nebulókat egy kedves barátunk lovastanyájára, ahol két hónap képzés várt az intenzív semmittevéshez szokott jószágokra.



Időközben kiderült, hogy az idén egyáltalán nem ülhetek lóra, úgyhogy pláne örültem, hogy foglalkoznak velük. Egyszer-kétszer meg is látogattuk őket, megcsodáltuk, hogy szépen ügyesednek-okosodnak, majd egyszer csak elhangzott a kérdés az oktatójuktól, félig-meddig viccesen: úgy megszerették Hekuékat, nem akarjuk otthagyni őket?

Hátööö, mondtam.

Valahogy így kezdődött az a folyamat, melynek eredményeképp Hekuba immáron harmadszor, és érzéseim szerint véglegesen gazdira talált; az őt lovagló kedves barátnőnk olyannyira megszerette a kis kancát, hogy Hekuba örökbefogadott lóként ott maradt a tanyán, és csak Márgát hoztuk haza.



A helyzet nagy vesztese Nyüzüge, a pejkó ugyanis az elmúlt két hónapban megszokta, hogy a Szőke Főnök távollétében ő A Széna Ura És Az Überpasi. Mióta Márga megjött, Nyühös alheréltként a sarokban duzzog, és az önérzetét karbantartandó néha kicsit megveri Micit. Valószínűleg még nem tudatosult benne, hogy Hekuba begazdulásával párhuzamosan Mici maradt az egyetlen szabad csaj a tanyán (Ribic ugye Márga nője), úgyhogy nem ártana kedvesebbnek lennie, ha a későbbiekben esetleg egy kis nyakvakargás minimálrománcra vágyna.

Hekubának és az új gazdijának sok-sok boldog közös évet, és minden szépet-jót kívánunk!





<< 2015. augusztus 05, 13:34, szerda 2015. március 22, 18:45, vasárnap >>


vissza

Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)