2007. október 31, 01:19, szerda


Cafét ma is gátlástalanul kihasználtam, szegénykének össze kellett szednie az öszvérgyomrilag hasznosítható lehullott faleveleket az udvarból. Elég trehányul takarít, ebben is hasonlít a gazdájára.


2007. október 30, 00:47, kedd


A mai nap javarészt frontos kornyadozással telt, persze a szokásos trágyaszedéssel és ágaprítással súlyosbítva. Azaz a szokásosnál többel, mivel a hétvégi nyüzsgésben sikerült némi restanciát is felhalmoznom... Apropó hétvége, a nagy kavarodásban elfelejtettem megemlíteni a tanyajárgányt, ami jelen állapotában a legkevésbé sem hasonlít kocsira, de állítólag az lesz.   a szabadtéri szerelőműhely   verdavázlat   Norbiék szombaton többször elmagyarázták, mi micsoda, és mit miért kell vele csinálni, nekem annyi jött le az egészből, hogy drótkefével csiszitoljam a vas alkatrészeket, aztán kenjem le rozsdamaróval, és közben ne nyalogassam az ecsetet, ha megoldható. Jelentem, megoldottam, főleg az utóbbit. Norbi hozott új csapágyakat, háhááá, ezt megjegyeztem, profi vagyok... A lovak alkatrészein valahogy jobban kiigazodom.


2007. október 29, 02:55, hétfő


A tegnapi öszvérkaland miatt adós maradtam Lambi beilleszkedős sztorijának második felével; eme mulasztásomat mostan sűrű pironkodás közepette pótolom.


2007. október 28, 00:44, vasárnap


Gyönyörű teliholdas éjszaka van. Cifrázhatnám, hogy földöntúli ezüst fényben úszik minden, blablabla, de nincs hozzá kedvem.


2007. október 27, 13:58, szombat


Este töltök még fel fotókat a tegnapi Lambi-integrációról, addig is a pályakezdő nyugdíjas legelői képei:


Pletykák Lambadáról


2007. október 27, 00:05, szombat
Mondjuk ki kertelés nélkül: Lambiról régi ismerősei állítják, hogy egy hisztis ribanc. (Edina megfogalmazásában ez kb. úgy hangzott, hogy "érzékeny, és teszi magát a pasik előtt".)


2007. október 26, 11:13, péntek


Hopp, el ne felejtsem, hajnali háromkor még javában képeket töltögettem a blogba, aztán a net megmakacsolta magát, és nem sikerült felizzítanom a honlapra az anyagot. Szerencsére lementettem, mielőtt elszállt volna (néha figyelek ám...), úgyhogy most csak be kell másolnom:


2007. október 25, 13:53, csütörtök


Megtörtént a Nagy Találkozás.


2007. október 25, 01:08, csütörtök


Reggel időben felkeltem ám, első dolgom volt kinézni Lambira, aki szemmel láthatóan megvolt és jól volt, így a második pillantásom az égre esett, ami borult volt, frontos, és mintha azt sugalmazta volna: semmi értelme nincs még előmásznom, a lovak remekül elvannak nélkülem, én meg csak fáradt és nyűgös leszek. Hagytam magam meggyőzni és visszafeküdtem...


Fotók Lambadáról


2007. október 24, 11:58, szerda
Íme, néhány friss és ropogós kép a tegnap este érkezett Lambiról:


Megjött Lambada


2007. október 23, 18:41, kedd
Zengjetek, fanfárok... Sötétedés után végre-valahára befutott, azaz begurult az új lakó, Lambada, akiből a fényviszonyokra való tekintettel gyakorlatilag semmit sem láttam.


2007. október 22, 23:20, hétfő


Néhány jel, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy itt van a tél, akkor is, ha még nem:


2007. október 22, 22:43, hétfő


Ma végre valóra vált egy álmom... No, nem kell nagy dolgokra gondolni, azt álmodtam, hogy Lecsó megszökött, és villanypásztort szereltem.


2007. október 20, 11:39, szombat


A mai legelőre vonulás mozgalmasra sikerült.


2007. október 19, 11:47, péntek


A felkelés nem sikerült, de nem is volt rá szükség, így kedvemre halódhattam, míg kint zuhogott. Lambadát most éppen hétfőn hozzák (egyszer csak ideér az öreglány...), én meg próbálom semlegesíteni ezt a rusnya takony időt egy hét eleji fényképpel, amin a tanya két legfárasztóbb lakója látható a ragyogó kék ég alatt...


2007. október 19, 02:55, péntek


Nnnna, mégsem küzdöttem hiába, eleredt az eső (gondolom, a fólia meg elcsúszott.) Ideje, hogy bevessem magamat Babzsákék mellé, reggel korán kell(ene) kelnem. Leírni is borzasztó, nemhogy megcsinálni...




2007. október 19, 01:53, péntek


A forgatókönyv a szokásos. Front, rosszullét, lefekvés, majd ébredés után pánikszerű észbekapás: itt van a rossz idő, beborult ég szélviharral kombinálva, a 30 körbála széna pedig ott ácsorog betakaratlanul, ráadásul összerakva, úgyhogy ha most vizet kap, jó része tönkremegy.


2007. október 17, 17:29, szerda


Lambadát csak jövő héten tudják hozni, ami meg nekem lesz macerás...


2007. október 16, 20:20, kedd


Túl egyszerű lett volna, ha a tervek szerint alakul a mai nap. Délután telefonáltak, hogy mindenféle szervezési gabalyból kifolyólag Lambadát mégis csak holnap hozzák, vagy a jövő héten. Bánatomban úgy döntöttem, begyújtok, ami ok-okozati összefüggésként kissé erőltetett ugyan, viszont most finom meleg van a szobában a macskák nagy örömére (tulajdonképpen nekem sincs ellene kifogásom.) R. Petrának Budakesziről nagyon köszönjük a postán küldött három kötőféket. :)


2007. október 16, 09:38, kedd


Ibi hétvégi élménybeszámolója felkerült a honlapra, meglepő módon az élménybeszámolók közé. Nyüzügét alighanem kénytelen leszek emlékeztető elektrosokk-terápiában részesíteni, fapofával (és nagy sebességgel) közlekedik a bekapcsolt villanypásztor alatt a karámból a legelőre és vissza. Ennyit a jó példáról...



Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)