2007. június 29, 19:05, péntek


Sárkány ellen sárkányfű, hasfájás ellen egy finom meleg, dorombolós macska, lehetőleg külsőleg.


2007. június 29, 15:53, péntek


Az ágy tényleg nagyon klassz lett, élmény volt leszakadásmentesen végighaldokolni benne a mai nap eddig eltelt részét. Intenzív fronthatástól sújtva néha laposkúszásban elvonaglottam a lovakig és kisebb négylábúakig, etetés-itatás-vakargatás, aztán vissza alvásba ájulni; úgy érzem, most kezdek úgy-ahogy üzemképessé válni.


2007. június 27, 23:11, szerda


Holnap reggel igenis alszom, kicseréltem a komplett ágydeszkázatot, főleg, hogy a régi egészen megereszkedett a fenenagy súlyomtól.


2007. június 27, 10:20, szerda


Nem indult túl kellemesen a nap, arra ébredtem, hogy már megint leszakadt alattam az ágy, ráadásul csak a közepe, és így meglehetőst kényelmetlen. Eszem ágában sem volt még felkelni, legalábbis véglegesen, annyi időre előmásztam, hogy helyrerángassam a deszkákat, aztán visszaájultam.


Képes hangulatjelentés a cicadobozból és az asztal alól


2007. június 26, 15:24, kedd
A kismacskák is szépen fejlődnek, ráadásul kompromisszumos megoldásként véglegesen ki tudtam őket költöztetni a szekrényemből az előszobába.


Felnőnek a gyerekek


2007. június 26, 14:46, kedd
A Fejőke-féle gyerekszobát képző sufniba tévedő illetéktelen behatolót immár komoly kerregés és vartyogás fogadja a főhadiszállásnak kinevezett ágy alól. A fent említett hangokat a kiskutyák elrettentő hatású morgásnak, ill. csaholásnak szánják, bár a tapintatlan emberfiát inkább a röhögőgörcs kerülgeti tőlük. A miniebek visszavonhatatlanul 4 hetesek lettek (vagy valami olyasmi), így kivittem őket egy fotoszintetizálással összekötött fotózkodásra.  


2007. június 26, 14:04, kedd


Éjszakai barkácsbeszámolóm egyenes következményeként sorra jelentkeznek az aggódó barátok, hogy inkább várjam meg őket, még mielőtt polcfelrakás címén elbontom az egész tanyát. Nem is értem…




Berendeztem én már a világom...


2007. június 26, 00:17, kedd
... de a szobám még nem az igazi, így ma nekiálltam átszervezni ezt-azt. Korábban már eldöntöttem, hogy a tanyasi önállóság jegyében elsőosztályú barkácsmacává képzem magam. Az odavezető úton mérföldkő jelentőségű az a dögös piros fúrómasina, amit születésnapomra kaptam.


2007. június 25, 23:27, hétfő


Hétvégén zajlott le az 5. tatárszentgyörgyi lovastalálkozó (bocsánat, nem ez a hivatalos neve, de nekem tökéletesen megfelel), amin a Zakutanyás bandából is részt vettünk páran (Heni, Éva és Livi).


2007. június 22, 12:18, péntek


Jelentem, lehet zuhanyozni a Zakuszka-tanyán. :)


2007. június 22, 02:56, péntek


2007 . június 21-e történelmi jelentőségű nap; míg én délután egy barátom lovastáborában küzdök a fronttal és a táboros gyerkőcökkel, hogy a lórajzóra után egy gyereknek igenis csak egy lófejet rajzolok (főleg, hogy a létszám valahol 


2007. június 21, 02:10, csütörtök


Szinte szégyen, de a lovakkal semmi érdekes nem történik azon kívül, hogy Ozzy egyre jobban utál a fejbefújkálásokért, és már abrakolni sem hajlandó befáradni, úgy meg van sértve - jól kiszúrt az emberiséggel.  


2007. június 19, 14:02, kedd


A változatosság kedvéért front van, és nem igazán vagyok magamnál... Reggel egy szolid szívrohammal indítottam, mikor is kimentem ellátni  Bociékat, és a legelőn nem láttam a nyomiménest. Kicsit hátrébb mentem, hátha elbújtak egy eldugottabb sarokban, de sehol senki...


Rockertalicska és „my little ozzy”


2007. június 19, 00:03, kedd

...szóval dolgoztunk is. Felavattuk a tanyasi géppark legújabb tagját, a Petitől kapott szupermenő talicskát; bevallom, amikor először megláttam, azt hittem, hogy már agro-dilibolt is létezik. Ezt a talicskát csakis szegecses bőrszerkóban és motoros gumicsizmában szabad tolni (bár a spoilert hiányolom róla.) Itt van a kicsike:




Hétvégi eszem-iszom


2007. június 18, 14:03, hétfő
...tehát itt voltak a barátok; elsőként Peti futott be, azzal a provokatív kérdéssel, hogy szeretnék-e reggelizni. Természetesen nemet mondtam, ezen a héten valahogy leszoktam az étkezésről, és kizárólag fotoszintetizálás útján pótoltam kimeríthetetlen energiakészleteimet, aztán az orrom előtt meglobogtatott császárszalonna látványa győzedelmeskedett, és reggeliztem.


2007. június 18, 00:33, hétfő


Mozgalmasra sikeredett a hétvége a Zakuszka-tanyán; végre-valahára úgy sikeredett, hogy az országból innen-onnan (Budapest, Abony, Pázmánd, Szeged) idejáró "kemény mag" egyszerre látogatott el a gebbencsmenhelyre. Volt evészet, munka, vidámság, mindenki kellemesen lefáradt, és talán még hazatérve is sóhajtozva borogatja a túlerőltetéstől bedurrant röhögőizmait. Tartalmas két nap volt, no. :) Sok minden történt, egyszerre nem is győzöm bepötyögni, egyrészt, mert rettenetesen fáradt vagyok, másrészt pedig azért, mert a mai napig nem tanultam meg rendesen gépelni.


Fronthatás, frontember


2007. június 13, 20:49, szerda
Mit tehet a Budáról elszármazott tápos bóvliparasztlányka, ha fokozottan frontérzékeny? Frontmentes időben örülhet, egyébként meg halódhat, ahogy én is teszem bő három hete.


2007. június 13, 10:46, szerda


Nehéz a macskamamák élete - szegény Behemót foghatja a fejét, hogy kellett neki gyereket vállalni, de ezt megteszi helyette Copy-Paste éppen ott tartózkodó fele.


2007. június 13, 09:45, szerda


Mit nekünk Loch Ness-i szörny és jeti, amikor a Zakuszka-tanya sufnijában sokkal izgalmasabb és nehezebben megközelíthető teremtmények lapulnak a kiszuperált ágy alatt! A világon először itt tekinthetőek meg a 15 napos vérszomjas Fejőke-kölykök, csak itt, csak most, csak ők... Szóval itt.


2007. június 12, 17:46, kedd


Csúnyán elhanyagoltam a blogírást az utóbbi héten (előtte persze nem, mivel akkor még a honlap sem üzemelt), zűrös volt ez az időszak, de most aztán összekapom magam.



Támogatóink

Pfizer Kft.
MAPE - Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
balanszFILM - Zakumentumfilm
Kopperdák Stúdió
Nyeregvilág

Napló archívum

2017 (1)
2016 (3)
2015 (6)
2014 (49)
2013 (81)
2012 (119)
2011 (188)
2010 (216)
2009 (222)
2008 (271)
2007 (248)